Hamvas Béla

Boldogság


A boldogság az Első Lélek legelső érzé-
se — a boldogság az első tudat, az első
emlék, az első tapasztalat, az első
gondolat, az első cél. Ez az első érzés-
akarat-cél-tudat-gondolat, ez az Első
Világ és Első Élet, ami benne lüktet a
fákban és kövekben, a vizekben és a
csillagokban, az emberekben és az
istenekben. Ez az Első Érzés, amin
a világ nyugszik, mint az őskőzeten a
föld. A Boldogság a világ első érzése,
amivel a nemlétből felébredt életet fo-
gadja.
vissza

Augustinus

A boldogságról


Nem a boldog életre kívánkozik-e min-
den ember? Hol ismerték meg, hogy
ennyire áhítják, vagyakoznak rá? Hol
látták, hogy ennyire szeretik?
Mindenki birtokoija a boldogságot,
ám senki sem tudja, hogyan és meny-
nyire. Mondjuk, valaki egyszerűen úgy
érzi, boldog — és ő valóban boldog.
Másvalaki a boldogság reményében, vá-
gyakozásában érzi ugyanezt — ő más-
képpen boldog, meg várakozik, és e
várakozás több boldogságot hoz szá-
mára, mint amaz embernek, ki nem is
reményli ezt a távoli, talán soha be nem
köszöntő eszményi pillanatot...
Ki a boldog valójában? Talán nem
ragaszkodnánk e megfoghatatlan ámu-
lathoz, ha nem őriznénk róla titkokat a
lelkünkben. Ime a neve: boldogság. De
mit jelent e szó neked s nekem? Nem a
szó csengesében találjuk-e meg örömün-
ket? Hisz jelentése ott van az emléke-
inkben. Ha pedig ott van, talán már vala-
mennyien lehettünk boldogok. Ha létez-
ne közös nyelv, amelyen megkérdez-
hetnénk a világ összes emberétől, hogy
akarnak-e boldogok lenni, ők minden
habozás nélkül - hála emlékeiknek -
igennel válaszolnának...

Hallom balgaságom zümmogését,
mely tétovázni, habozni késztet. És em-
lékeimből előcsalogatok egy képet, a
boldogságét, és mondom:
— Ne hallgass a hangra, mely a föld-
re ránt, engedd, hogy vagyaid elenyész-
szenek.
Magamból indult e háborgás magam
ellen. Kinlódva evesedtem, fáradtan
lihegtem. Forgolódtam és hánykolód-
tam bilincseim közt, bárcsak lepattan-
nának rólam abroncsaim. Befelé mon-
dogattam:
— Közel állok a célhoz: a boldogság-
hoz — és bilincseim kioldódtak.
vissza

Tatiosz

Boldogtalan boldogok


Ha a boldogságot kutatod, belül keresd,
emlékezeted roppant nagy csarnokában.
Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok.
Itt találkozhatsz önmagaddal. Csak egyet-
len egy nem lehet a tied: a perc, amelyet
elfeledtél. Amire nem emlékszünk, már
nem a miénk...
Az emberek bebarangoiják a világot,
megcsodálják a hegyek égre meredő
csúcsait, a tenger egekig ívelö hullámait,
a folyók félelmetes kanyargásait, az óce-
án végtelenjét és a csillagok semmibe
tűnését. Csodálnak, miközben elfelej-
tenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlé-
keire ügyet sem vet, és boldog ezek
szerint csak az lehet, aki emlékezni
képes.
vissza

Seneca

A boldogságról


A tetőpontra az jut, aki tudja, minek
örüljön, aki boldogságát nem tette má-
soktól függővé, aki nem nyugtalankodik,
aki bizik önmagában...
Hát tanulj meg örülni! De ne hidd,
hogy a reményeket s a legédesebb mu-
latságokat hiábavalónak tartom, s ezzel
megfosztalak az élet kínálta gyonyö-
rűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom,
hogy sose légy szűkében a vidámságnak,
hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott
terem, tebenned lakik. Más vigassagok
nem töltik el a szívet valódi örömmel,
csak homlokod ráncát simítják ki futó pil-
lanatokra...
Hidd el, az igazi boldogság komoly
dolog. Vagy azt képzeled, hogy bárki
képes derüs arccal — ahogy mostani
aranyifjaink mondják — ,,feldobottan”
megvetni a halált, ajtót nyitni a szegény-
ségnek, elszenvedni a fájdalmakat és
elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen
gondolkozik, boldog, de nem igazán.
Neked másmilyen boldogságot kivánok:
olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer
megtaláltad a forrását.
Ami könnyen elérhető, az a felszí-
nen csillog; ami érték, olykor fénytelen,
és a mélyre kell ásni érte. Amiben a so-
kaság élvezetét leli, sivár és illanó gyö-
nyörűséget kínál. Amiről én beszé!ek, az
a felszinröl nem látható, és bensődben
derül.
Szórd szét, ami csillog, az igazi jóra
vesd tekinteted: örülj a magadénak.
Hogy mit jelent ez? Téged és éned leg-
szebb részét. Még ez alkalmi testet, a
köntöst — bár nélküle semmi nem tör-
ténhetne meg — csupán szükségesnek,
mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket
táplál, illanó örömöket, melyek könnyen
átcsaphatnak szomorúságba, emésztő
bánatba. A gyönyör a fájdalom szaka-
dékába zuhan, ha nem ismer határt. Ám
megfékezni nehéz azt, mit korábban
jonak hittél. Az igazi jóra kockázat né!kül
vágyódhatsz.
Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha
szándékaid becsületesek, cselekedeteid
helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik,
és megtagadod a véletlen ajándékait —
akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton,
azon az úton, amit életnek nevezünk...
Kevesen járják az utat az út termé-
szete szerint. Inkább a saját természe-
tüknek hódolnak, s mint a folyó árjával
tovaúszó holmik sodródnak egyik partról
a másikra...
,,Rosszul él, aki mindig csak élni
kezd” — mondja Epikurosz.
,,Miért?” — kérded joggal.
Mert senki sem gondolkodik akkor,
amikor éppen csak belefog az életbe.
Tartsd ezt szem előtt: gondolkozz és élj!
vissza

Marcus Aurelius

A benned trónoló istenségről

Ha embertársaid tettei helyesek, nem kell
zúgolodnod. Ha helytelenek, világos,
hogy öntudatlanul cselekszenek így. Mert
minden lélek akarata ellenére mellőzi
az igazat, nemkülönben az embertársai
iránti méltányosságot.
A jó ember sajátsága, hogy elfogad-
ja mindazt, amit a sors neki szánt, nem
mocskolja be a bensejében trónoló isten-
séget — az észt —, és nem dúlja fel nyu-
galmát csalóka képzetek özönével, ha-
nem megörzi szívét derűsnek, alázattal
jár az Isten nyomdokain, nem vétve
szóval az igazság, cselekedettel az igaz-
ságosság ellen.
Befelé nézz, bensődben fakad fel a
jónak forrása, s ha szüntelenül mélyíted
azt, szüntelenűl buzog! ... Amelyik pilla-
natban csak akarsz, visszavonulhatsz
önmagadba!
Az ember számára semmi sem jó,
ami őt nem teszi igazságossá, meggon-
dolttá, férfiassá, szabaddá, és semmi sem
rossz, ami nem teszi a mondottak ellen-
kezőjévé... Egyaltalán ne elmélkedj töb-
bé arról, hogy milyennek kell lennie a
jó embernek, hanem légy olyanná!
vissza


Gracián

A halhatatlanságról


Engedélyezz magadnak megbocsátható
botlásokat. Egy kis gondatlanság olykor a
képesség legjobb ajánlólevele. Az irigység
törvényszéke előtt az nyeri meg a pert,
aki hibásabb. Aki tökéletes, azt a bün-
tetlenség bűnével vádolják, s mert tö-
kéletes, elmarasztalják. A gáncs villám
módjára csap le az ormokra. Hagyd
Homéroszt aludni, színlelj némi hanyag-
ságot — tehetségben, batorságban, de
sohasem bölcsességben —, hogy meg-
nyugtasd a rosszindulatot. Dobd oda
köpenyed az irigység bikájának, hogy
megmentsd halhatatlanságodat.
vissza

Erasmus

A boldogság
hiedelem kérdese


Tévedni nagy szerencsétlenség! — mon-
dogatjak. Dehogyis! Nem tévedni az igazi
szerencsétlenség. Vannak, akik azt állít-
ják, hogy a boldogság a tényektől függ.
De tévednek: attól függ, hogyan fogjuk
fel a tényeket. Mert az emberi élet oly
bonyolult és annyira homályos, hogy
tisztán szinte semmit sem látni. (Igy tarják
az ,,akadémikusok” is, a legkevésbé rá-
tarti bölcsek.) Végtére is úgy áll a dolog,
hogy az embert oly fából faragták, hogy
a látszat, a hamis jobban megragadja,
mint az igaz valóság.
Ha erre nézve bizonyítékot óhajtasz,
térj be egy templomba, mikor prédikál-
nak. Ha komoly a téma, a nyáj unat-
kozik, egyesek ásítoznak, mások meg
szunyókálnak is. Ha a szájaló (nyelvbot-
las volt csak, szavalót akartam mondani)
vénasszonyos mesébe kezd, az alvók
fölébrednek, es áhítattal hallgatják a
pásztor történetét. Innen ered, ha egy
szent alakját költői módon festik le,
vagyis körülötte több a mese, azt buz-
gobban tisztelik. Igy volt ez Szent
Györggyel, Szent Kristóffal, Szent
Borbálával — Szent Péter, Szent Pál és
Krisztus kárára.
Olcsón hozzájuthatunk a boldogság-
hoz. Hiedelmeket könnyen magáévá tesz
az ember. Olykor ezek adják az élet
legfőbb örömeit...
Mondjuk, valaki büdös sózott halat
eszik, míg mások meg a szagát sem áll-
ják, a halevőnek a bűz mégis ambróziá-
nak tűnik. Mi,hiányozhat neki hát a bol-
dogsághoz? És ha valakinek ritka rút
a felesége, de az ő szemében versenyre
kel a milói Vénusszal is, vajon neki mi
más jelentené a boldogságot?...
Nincs különbség balgák es bölcsek
között, vagy ha van, az a balgákat di-
cséri. Először is, mert a boldogság na-
gyon kevésbe kerül nekik: egy parányi
képzelőeröbe; másodszor pedig: gyönyö-
rüségüket számtalan emberrel képesek
megosztani.
vissza

Hamvas Béla

A zöld filozófiája


Az emberi világ nagy szava: a szeretet...
Másik nagy szava: a boldogság. A bol-
dogság sohasem közös...
Mindenki a maga számára boldog,
ahogy mindenki a más számára szeret.
Ezért a boldogsággal a magány jár
együtt, ahogy a szeretettel a közösség. A
magányos ember nem tudja, mit jelent
szeretni. Nem kívánja a közösséget. Nem
akar együtt élni. Eletének értéke: a bol-
dogság.
Persze a világ nem csak ezt a két
szót ismeri. A Szeretet és a Boldogság
mellett ott van: a Tudás, a Szépség, a
Hatalom, a Béke, a Szenvedés. A lét tele
van nagy szavakkal, ahogy tele van
lelkekkel, és minden léleknek megvan a
maga nagy szava.
Az Első Lélek az érzésfölötti érzés-
ben él, abban az örömben és gyönyörű-
ségben, amely a legelső, s amely mé-
lyebb, mint a szeretet, mélyebb, mint a
szenvedés, mélyebb, mint a tudás, a
szépség, a hatalom, mélyebb, mint a
béke — olyan mélyen van, hogy oda
könny nem ér le soha: a Boldogság ez,
amelyből az istenek születtek.
Elég, ha egy ember Beethoven IX.
szimfóniájára gondol, Schiller Öröm-
ódájára és Dionüszoszra. Elég, ha az
ember arra gondol, bogy miképpen
rohannak ma a tőzsdére, színházba, köny-
vekért, mulatságba, sportba egyetlen
csöpp örömért. Elég, ha az ember el-
gondolja, hogy miképpen házasodnak,
szerelmesek, barátkoznak, harcolnak,
játszanak egy percnyi boldogságért. A
modern ember törekvése: öröm és bol-
dogság.
vissza

Schopenhauer

Tanács


Hogy ne legyen nagyon boldogtalan az
ember, a legbiztosabb szer, ha nem kí-
vánja, bogy nagyon boldog legyen.
vissza

Montesquieu

A boldogság embere


Rendszerint a vágyainkat követjük:
hegynek fel, völgybe le, ahová a szél
sodor. Nem megyünk, hanem vitetjük
magunkat, miként a faág, amely (úszik
az árral. Hol szelíden, hol vadul — mindig
a viz természete szerint. Két nézet kö-
zött lebegünk: mindennap új szeszély!
Semmit sem akarunk szabadon, semmit
teljességgel, semmit állhatatosan. És ezt
nevezzük boldogságnak!.

Ha csak boldogok akarnánk lenni, az
konnyű dolog volna; ámde boldogabbak
akarunk lenni a többieknél, s ez bizony
csaknem mindig nehéz, mert a többieket
boldogabbnak véljük annál, amilyenek
valójában.
vissza

Marcus Aurelius

Test, lélek, értelem


Az emberek alig tudják, mit jelentenek
ezek a szavak: test, lélek, értelem. A test
érez, a lélek lát, az értelem gondolkodik.
De a jó embernek van meg néhány
roppant tulajdona: a szelíd nyugalom, az
illendő alázat, a derű és az igazságos
cselekedet.
Érez, ha érezni, és lát, ha látni kell,
gondolkodik, ha értelmét teszi próbára
az élet, de bölcs megnyugvással fogadja,
ami a sors rendeléséből neki jutott.
Semmi nem nyugtalanítja, beszédében
igazmondó, cselekedeteiben igazságos.
Mikor a világ félreérti, ő akkor is derűsen
él, nem neheztel senkire, és nem tér le
arról az ösvényről, amely az élet céljához,
az igazi boldogsághoz vezet...
Mint ahogy az orvosok kéznél tartják
a műtéthez szükséges eszközeiket, úgy te
is mindig tartsd kezed ügyében isteni és
emberi tulajdonsagaidat. Mindenben —
még a legcsekélyebb dologban is — úgy
járj el, hogy ne feledd: a kettő kapcso-
latban áll egyrnással. Mert semmi emberi
dolgot nem intézhetsz el jól, hogy ne hi-
vatkoznál az istenire. Ugyanez áll meg-
fordítva is...
Szeretnéd megtalálni a boldogságot?
Ha követed a józan ész szabályait, ha
buzgón, határozottan, békés lélekkel azt
teszed, amit a pillanat kíván, ha sem
jobbra, sem balra nem téved el tekin-
teted, ha nem nézel maszkok után, és
cselekedeteid összhangban állnak a ter-
mészettel, ha minden szavad a hősi idő-
ket felidézö igazság jegyében születik, ha
semmit sem vársz, és semmitől nem re-
megsz, ha megörzöd lelked és szellemed
tisztaságát— akkor biztos lehetsz benne,
megtalálod, amire annyira áhítottál: a
boldogságot. Ebben senki meg nem aka-
dályozhat.
vissza

Gracián
Arról, aki nem remél és
nem vágyakozik...

Legyen kivánnivalód. Enélkül boldog-
ságodban is szerencsétlen leszel. A test
lélegzik, a lélek vágyakozik. Ha mindent
megkapnál, kiábrándulnál a már meg-
szerzettböl, és még többre áhítanál. Mert
kell a léleknek, akár az értelemnek, egy
kis megszereznivaló, ami élteti a vágyat
és a reményt. A boldogság csömöre ha-
lálos.
Az igazi boldogság éltet és reméltet.
Amikor kiégnek a vágyak, velük pusztul a
boldogság ígérete is. Aki már nem remél,
aki már nem kíván, annak félnivalója is
akad. Boldogtalan boldogság az övé.
Ahol a vágy végződik, ott kezdődik a
félelem.
vissza

Tatiosz

Szókratész boldogsága


Szókratész, a görög bölcs magas erkölcsi
elveket hirdetett, és azok szerint élt
mindhalálig, szerényen és igénytelenül.
Még cipőt sem hordott, mezítlen lábak-
kal rótta Athén utcáit. Naponta betért a
Plákára, hogy gyönyörködjék a sok szí-
nes áruban.
Alkibiádész megkérdezte egyszer,
bogy minek teszi ezt. Szókratész Igy vá
laszolt:
— Azért járok a Plákára, hogy meg-
nézzem mindazt, ami nélkül tökéletesen
boldog vagyok. Birtoklás, szerzés, hírnév
és dicsőség, amire vágytok — ezért nem
találjátok meg a boldogságot. A boldog-
ság nem azt jelenti, bogy valamit meg-
szerezzünk hanem azt, bogy tudjuk,
mire nincs szükségünk.
vissza

Seneca

Az erény boldogsága


Epikurosz azt tanítja: az erényes ember
boldog, mert a boldogságát az erényből
fakadó gyönyörteljes érzés teremti. Meg
azt is állítja: nincs boldogság gyönyör
nélkül. Utána pedig: az erény boldogít,
de nem tesz teljesen boldoggá.
Hogyan lehetséges ez? Én még nem
jöttem rá. Hisz a boldog életnek min-
dene megvan, ami a boldogsághoz kell;
vagyis a boldog élet egyszerre boldog és
a legboldogabb....
Ha megnevezel valakit, aki másoknál
boldogabb, akkor meg tudsz nevezni a
boldogabbnál még boldogabbat. De a
legfőbb jónál jobbat nem ismerek, fölötte
nincs már több l épcsőfok.
A boldog ember — az erény embere,
és higgy Epikurosznak: aki erényes, az
valóban boldog. Az erény nem fokozható,
nincs jó erény és jobb erény. Egyetlen
erény van: az erény. Erényed feljogosít:
élj boldogul!...
vissza

Erasmus

Tudatlanul élni...

A Balgaságnak köszönhetjük az élet
javait is. Az mind semmi, hogy nekem
köszönhetitek az élet kútforrását, be-
bizonyítom nektek, hogy én ajándé-
kozom az élet minden édességét.
Minek nevezzük az emberi életet, ha
elvesszük belőle az édes élvezeteket?
Hallom, tapsoltok. Tudhattam volna,
hogy nem akad köztetek egy bölcs sem,
helyesebben egy balga, ki ne volna egy
véleményen velem. Még a sztoikusok
sem vetik meg az élvezetet, bár szor-
galmasan szapulják a tömeg előtt, pusz-
tán azért, hogy a többieket elriasztva
maguk bővebben élhessenek vele.
De mondjátok meg nekem: van-e az
életben vidámabb, derűsebb, bájosabb,
ízesebb, kellemesebb, csodálnivalóbb
az élvezetnél? Ő az élet sava-borsa, a
Balgaság füszere. Még a jó öreg Szo-
phoklész is, akit nem magasztalhatunk
eléggé, ily dicséretet zeng róla:
,,Tudatlanul élni mily gyönyörteli.”
vissza

Petrarca

A boldogságról

Öröm: Boldog vagyok.
Ész: Ezt mondta magáról a nagy
Pompeius is, mikor orgyilkosai karddal
támadtak rá. Pedig valljuk meg, soha
nem volt boldog, még akkor sem,
amikor a legboldogabbnak tünt, amikor
élete ragyogó fényben pompázott.
Öröm: Boldog vagyok.
Ész: Boldog vagy, miközben úgy
élsz, mint az otthontalan vándor, a kü-
lönös távfutó. A rögös utat végigjárva
valóban az lehetnél, ha közben ezer
veszély nem térítene el utadról...
Öröm: Lelkem azt súgja: én mégis
boldog vagyok.
Ész: Jól tudom, miféle boldogságról
beszélsz, de csak ámítod magad. Miként
a költő írja: a boldogság — nyomorúság.
Azt mondod, lelkedben érzed a káp-
rázatot, de ez meg nem igazi boldogság,
a neve is mutatja: képzelet, fantázia, de
út lehet az igazi boldogság felé. Nem
titkolom csodálkozásomat, amikor a
boldogság igézetében ringatod magad.
Az emberek sok dologban bölcsen lát-
nak, de ha boldogságról esik szó, sze-
müket fátyol fedi. Vélt boldogság az
övéké, mert azt hiszik, hogy dolgok em-
bert boldoggá tehetnek. Nem akarnak
tudni róla, hogy amijük van, az ingatag
és múlékony. De vannak mások, akiknek
az erény jelenti a boldogságot. Magam
sem tagadom, hogy ők közelebb állnak
hozzá, de életük örökös harc: az erény és
a kisértések harca. Sajnálom öket, mert
tévelyegnek, hisz biztonság nélkül nincs
boldogság.
Öröm: Én mégis úgy látom, hogy
boldog vagyok.
Ész: Már válaszoltál is magadnak.
Ha a tévedés boldoggá tenne, kevés
ember volna boldogtalan. A tévedés szül-
te öröm hamis és kurta. Csak az igazság
szilárd. A tévedés: füst es árnyék, mely
kezedből elillan. De eljön majd a kor,
mely az árnyakat elhajtja, s a leplet
lerántja a hamis örömökről, véget vet az
ábrándoknak, es megmutatja a boldog-
ság valódi értékét...
vissza

Buddha

Tanitása a boldogságról

— Így érvel az ostoba: ez a föld az
enyém, ezek itt az én gyermekeim. Ime
minden együtt van, hogy teljes legyen a
boldogságom — mondta Buddha a tanít-
ványainak.
Hallgatói megkerdezték:
— Miért ostoba az efféle gondolko
dás?
— Mert aki ezt mondja, az azt sem
érti, hogy még ő maga sem a saját tu-
lajdona. Valójában semmit sem birtok-
lunk, csak őrizzük egy ideig. Aki képtelen
a dolgokat továbbadni, azt a dolgok
birtokolják. Bármi legyen a kincsed, úgy
tartsd a kezedben, mintha vizet mar-
kolnál. Ha a tenyeredbe zárod, össze-
nyomod; ha magadhoz láncolod, a lé-
nyegétől fosztod meg. Tartsd szabadon,
es örökre a tied marad. Ez az igazi bol-
dogság!
vissza

Hamvas Béla

Ünnep és közösség


Mintegy száz evvel ezelőtt néhány költő
és gondolkodó elkezdte hirdetni, bogy a
lét szenvedés. A tanítás régi volt és meg-
lepő. Az elsők, akik erről beszéltek:
Byron, Leconte de Lisle, Schopenhauer,
Poe, Kierkegaard, Baudelaire azt mond-
ták, amit az őskínaiak, a hinduk, egyip-
tomiak, görögök, őskeresztények. A
tanítás hamar terjedt, és az életöröm-
felfogást rongyokra tépte. Ma már na-
gyobbára mindenki tudja, hogy semmi
okunk sincs az élet szép, igaz, jó, nemes
és vidám voltában hinni.
A dolog nem azon múlik, hogy ar-
cunk megráncosodik, mint ötezer éve
a kínaiaké; nem attól, hogy a boldogság
használt el bennünket; szemünk megtö-
rik, agyunk elfárad, gerincünk meghajlik,
elkezdünk unatkozni, magunkra mara-
dunk és meghalunk, mint a görögok, hin-
duk, régi keresztények.
Az öregasszony csontos, bütykos,
aszott, száraz, remegő keze nem azért
ilyen, mert sokat dolgozott. A kéz az öröm
után nyült. Arc sosem tud ilyen megren-
ditóen és megsemmisítően őszinte lenni.
A kéz l áttán a világ legoptimistább l énye
is megszeppen. Végül mindnyájunk keze
ilyen lesz, ilyen szomorú, fáradt, tanács-
talan, elhagyatott, szegény, öreg kéz. Az
egyetlen, amit az ember tehet, mint Dosz-
tojevszkij, leborul előtte es nyög: nem
előtte, hanem az egész emberiség szen-
vedése előtt!
Amikor mintegy száz évvel ezelőtt
újra észrevették, bogy az élet szenvedés,
semmi egyebet nem vettek észre, mint az
öregasszony kezét. S a helyzet azóta csak
annyiban változott, bogy az emberiség
egy része kitart az optimizmus mellett.
Mindenekfölött ragaszkodik annak l át-
szatához, hogy az élet öröm...

A legenda beszéli, hogy nagy bölcs
addig imádkozott, amíg elérte, amit
kívánt: a mennyországba léphetett az
üdvözültek közé. Teijes napot tölthettek
itt a boldogok között, napkeltétől nap-
nyugtáig élhettek ellziumi életet. Az első
bölcs az élményt nem bírta el, és be-
lehalt; a második elméjében megza-
varodott; a harmadik az élményt magába
zárta, őrizte élete végéig, s a megszerzett
boldogságot magának tartotta meg. Csak
a negyedik bölcs távozott egészségesen
és épen, mert a látottakat arra használta
fel, hogy azon, aki hozzáfordult, segítsen.
A szenvedés köréből mindenki sza-
badon kiléphet, ahogy tud, és a boldog-
ságot elérheti. De azoknak, akik az
üdvözültek világát megismerik, negyed-
része a nagy élményt nem tudja elviselni,
és belepusztul. Mindennap látni olyan
embert, aki a mennyország kapujában
összeesett és meghalt. A másik negyed-
rész megkótyagosodik. Ilyen fanatikus
bolondot is látni eleget. A harmadik ne-
gyedrész a boldogságot magába zárja és
önmagának tartja meg, és nem ad belőle
másnak...
A boldogságot csak a negyedik bölcs
bjrta el. Mert a gazdagságot, örömet,
tehetseget meg szabad szerezni, de jaj
annak, aki hozzá nem elég erős. Egy-
része belehal, egyrésze eszét veszti,
egyrésze a kincset magába ássa, és sen-
kinek sem ad belőle. Az ellziumi kertek
fénye benne sötétséggé változik. A
boldogságot csak az birja el, aki elosztja.
A fény csak abban válik áldássá, aki
másnak is ad belőle...
Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz,
amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a
tied. Szabad vagy a kövektől az éterig.
Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja,
de jaj neked, ha magadnak tartod. Ami-
ből másnak nem adsz, legyen az arany,
iszappá válik; legyen szent fény, átokká
válik; legyen gyönyör, halállá válik...
vissza

Marcus Aurelius

Egymás kedvéért születtünk...


Légy szerény és megfontolt, életed le-
gyen a biztosíték ehhez. Ha már rájöttél,
mi az élet célja, aszerint élj, hogy ben-
sődnek megfelelj; lényegtelen, mit
gondolnak felőled. Érd be azzal, hogy
hátralévő napjaidat — bármennyi van
még hátra — éned belső parancsának
megfelelően morzsolod le...
Annyi tévelygés után végre rájöttél,
hogy a boldogságot meg nem lelheted a
gazdagságban, a hírnévben, az élvezet-
ben, de a képmutató szeretetben sem.
Hol lakik hát? Az emberi természet
megkívánta tevékenységben, a rossz
dolgok megváltoztatásában, a szív meg-
elégedettségében, az értelmes és ér-
zelmes kapcsolatokban...
Ha sorsod valakivel összekötöd,
tudd, bogy mit vall az az ember a jóról és
rosszról. Amint nem veheted rossz né-
ven, hogy a fügefa fügét terem, így azon
sem szörnyülködhetsz, ha az emelkedett
lélek a jóra, a romlott pedig a gonosz-
ságra hajlik... Mégse vádolj senkit! Ha
teheted, igazitsd helyre mások hibáját; ha
nem teheted, fogadd el öket olyannak,
amilyenek. Míg tőled függ, amit teszel,
magad felelsz érte. Ha mástól függene,
kit vádolnál? Az atomokat vagy az is-
teneket?
Minden lény valamire született: az
ember, az ökör, a szőlőés a kő is tudja a
maga szerepét. Emberrel semmi nem
eshet meg, ami nem emberi; ökörrel,
ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz,
kőhöz, ami kőhöz nem illik...
Aki nem tudja, mi a világ, az nem
tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja,
mire született, az nem tudja, kicsoda ő
tulajdonképpen, és mi a vilag.
Másokkal együtt lelegezzük be a
körülöttünk szétáradó levegőt. Az em-
berek egymásért születtek. Vagy formáld
őket, vagy tűrd el valamennyit, ha a
boldog élet után sóvárogsz...
vissza

Petrarca

A hatalomról


Öröm: Nagy hatalmasság vagyok.
Ész: Tehát nagy az irigyeid száma is.
Öröm: Tömérdek hatalmam van.
Ész: És sok a veszedelem körülötted.
Öröm: Roppant hatalmú vagyok.
Ész: Fáradalmaid véget nem érnek,
gondjaid kibogozhatatlanok.
Öröm: Sokat megtehetek.
Ész: Amennyiben többet tehetsz
mások ellenében, mások is többet
tehetnek ellenedben.
Öröm: Ez a hatalom csúcsa.
Ész: Ha nagyobb a hatalom, sok
függ Fortunától. Nagy farakásban pusz-
títóbban dühöng a tűzvész. Nagy bőség
nagy kaput nyit a veszedelem előtt.
Ritkán látsz porig nyomoritva olyant,
aki nem volt előtte nagyon szerencsés.
Ismeretlenségben élő ember nem ismer
veszteséget...
Öröm: Hatalmas vagyok: van há-
zam, katonám, kincsem.
Ész: A valódi hatalomnak erény az
alapja. Ha az alapot megrengeted, minél
nagyobb az építmény, annál előbb dől
romba. Hiába töltöd meg kinccsel a há-
zad, hajóhaddal a tengert, ha közben
lelkeddel a belső ellenség háborúzik, és
végűl legyőz. Ha azt akarod, hogy va-
lóban hatalmas légy, fékezd meg belső
ellenségeidet: űzd el a haragot, a kapzsi-
ságot, uralkodj kéjvagyadon — és végűl
győzd le önmagad: hired és lelked igazi
ellenségét...
Öröm: Hatalmam kiválóan megszi-
lárdult.
Ész: Ugyan milyen alapon? Homo-
kon? Hullámokon? Szélben? Vagy a
Fortuna kerekén, mint hinni szokás?
Kérlek, hagyj fel a magadra vállalt ok-
talan bizakodással: szilárd hatalom nem
létezik. Hogy jobban értsd, mire gondo-
lok, hozzáteszem: semmilyen hatalom
nem hatalmas.
vissza

Gracian

Legyünk szentek!

Röviden: legyünk szentek. Ez a két szó
mindent elárul. Az erény minden tökély
foglalata, minden boldogság közép-
pontja. Ki birtokolni tudja, érdemessé
lesz a jóra, a boldogságra. Az erény
értelmessé tesz, éles eszűvé, okossá,
bölccsé, bátorrá, meggondolttá, becsü-
letessé, szerencséssé, rokonszenvessé,
igazzá es mindenki szemében naggyá.
Három kiválóság szerzi meg a bol-
dogságot: a szentség, az egészség és a
bölcsesség. Az erény az ember kis világ-
egyetemének fénylő napja, amelynek
felét lelkiismerete alkotja. Ha makulátlan,
Istennek, embernek tetsző. Nincs más
szeretetre méltó dolog rajta kívül, és
nincs alantasabb az ő hiányánál. A ké-
pességet, a nagyságot erénnyel kell
mérni, nem pedig szerencsével. Az
erénynek nincs szüksége másra, elég
önmagának. Az élőt szeretetre méltóvá
teszi, a holtat feledhetetlenné.
vissza

Seneca

Labirintus

Miben tévednek hát az emberek, noha
mindannyian a boldog életre vágynak?
Abban, hogy a rávezető eszközöket
fogadják el helyette, s mialatt keresik,
menekülnek előle. Bár a boldog élet
lényege a szilárd biztonság és a bol-
dogságba vetett rendületlen bizalom,
mégis összegyüjtik az okot a nyugtalan-
kodásra. Az élet csapdákkal teli útján
nemcsak viszik ezt a poggyászt, hanem
magukkal vonszolják mindenüvé. Igy a
keresett céltól egyre csak távolodnak, s
minél több fáradságot fordítanak arra,
hogy elérjék, annál inkább hátrább
sodródnak tőle. Miként a labirintusban
rohanókkal történni szokott: éppen a
gyorsaság bonyolítja bele őket...
vissza

Tatiosz

Tartalékok


Mindenböl kettőt tartsunk kéznél, ami az
élethez kell. Ekkor az életünk is kétszer
annyit ér. Két mosolyunk, két kedves
szavunk legyen egy helyett; megkettőzött
szeretet, türelem, jóindulat az élet min-
dennapos kellékei. A jóból, a kellemesből
tartalékunk legyen, hisz kétszeresen kell
azt osztogatnunk. A természet bölcsen
gondolkodott az egyröl: meg egyet ren-
delt melléje, hogy törékenységétől meg-
óvja. A férfihez nőt, a nőhöz férfit. Az
emberhez embert. A szeretethez szere-
tetet.
Mindenből kettőnk legyen. Így ha
apadna a szeretet, fogyna a türelem,
csappanna a jóindulat, ott a tartalék a
kezünk ügyében. Tudjuk, bogy hol keres-
sük őket, és boldogságunk is megdup-
lázódik.
vissza

Stendhal
Az elérhető boldogságról


A boldogság, amire vagyunk: különféle
ellentétes adottságok egysége. Az egyén
számára: reménykedés félelem nélkül,
cse!ekvés nyugtalanság nélkül, dicsőség
rágalom nélkül, szerelem álhatatlanság
nélkül. A képzelet megszépíti azt, amit
birtoklunk, és eléri, bogy ne sajnáljuk azt,
amit elveszítettünk. Ime: a lehetetlen bol-
dogság. S mi éppen bogy erre vagyunk.
Az elérhetö boldogság az az állapot,
amelyben védve volnánk a nagy szenve-
désektől.
vissza

III. Frigyes

Intelem

Tanulj meg panasz nélkül szenvedni: ez
az egyetlen, amire taníthatlak.
vissza

Anatole France

A legnagyobb jótevönk


A boldog emberek nem sokat tudnak az
életről. A fájdalom az emberek nagy
nevelője. Ő az, aki a művészetekre, a
költészetre, az erkölcsre tanitotta őket; ő
az, aki a hősiességet és könyörületes-
séget sugallta nekik; ő az, aki értéket
adott az életnek, amikor megengedte,
hogy áldozatul ajánljuk fel; ő az a
magasztos es jóságos fájdalorn, aki a
szerelembe beleoltotta a végtelenséget...
Nincs nagyobb a világon a fájda-
lomnál. De ha csakis a fájdalom létezne a
földön, nem tudnád megkülönböztetni
a boldogságtól, mint ahogy az éjszaká-
nak sem volna neve, ha sohasem kelne
fel a nap.
vissza

Gracián
Ne becsüld le a bajt!



Ne becsüld le a bajt, mert kicsi. Sohasem
jön magában: bajt bajhoz láncol az élet,
miként a szerencse sem jár egymagában.
Jó és rossz rendesen odamegy, ahol már
van belőle, mint ahogy az emberek is
elfutnak a boldogtalanok elől, úgy szí-
vesen időznek a szerencsések társa-
ságában. Még a galambok is — ámbár
ártatlanul teszik — a legfehérebb toronyra
szállnak. A szerencsétlent minden el-
hagyja: legelőször önmaga, majd esze,
végül a hite is. Ne hívd magad ellen a
leselkedő balszerencsét. Egy botlás még
nem minden, de könnyen zuhanás lehet
belőle, és az még nem a vége: a vége
láthatatlan. Mint ahogy nincs tökéletes
jó, úgy nincs fenékig rossz sem. Amit az
Ég küld, orvosold türelemmel; amit a
föld, azt bölcsességgel.
vissza

Erasmus
A balgaság az élet füszere


Ideje már, hogy belássátok — Homérosz is
így cselekedett, mikor elhagyva az égi
planétákat leköltözött a fö!dre —, az én
segítségem nélkül nem lesz részetek egy
szemernyi boldogságban sem. Láthat-
játok, hogy az emberi nem teremtője
mennyire vigyázott arra, hogy a Bal-
gaság fűszere ne hiányozzék az életből.
A sztoikusok szerint: bölcsnek lenni nem
egyéb, mint engedni, hogy az ész ve-
zessen bennünket; viszont balgának
lenni annyi, mint a szenvedélyek által
vezettetni. Ha pedig meggondoljuk,
Jupiter bőkezüen osztogatta a szenve-
délyeket, bökezübben az észnél. Hogy
az élet ne legyen szomorú és vigasztalan.
Ész és szenvedély úgy viszonylik
egymáshoz, mint bolha az elefánthoz.
Jupiter az észt a fej egyik kis szögletébe
száműzte, a test többi részét pedig áten-
gedte a szenvedélyek otthonául. Aztán
rajuk ültetett két dühös tirannust: a hara
got és a kéjvagyat. A harag keblünk
fellegvárában trónol, láncra veri magát a
szívet is, az élet forrását. Nem így a
kéjvágy, az ő birodalma hatalmas, hiszen
az egész testet az uralma alatt tartja.
Hogy velük szemben mennyit ér az ész,
azt a mindennapi élet bizonyítja: az
egyetlen, amit tehet, hogy rekedtre kia-
bálja magát, miközben az erény szavát
hirdeti fennhangon. De a harag és a
kéjvagy túlkiabálják ót, az ész pedig
beleun erényébe, és megadja magát.
vissza

Hermann Broch

Játék

Az élvezet a szépség játéktörvénye,
élvhajhász, buja, változhatatlan: játék,
amelyben eltékozoljuk a szépséget; a
valóság határán kezdődik es végződik, ő
az, aki elűzi az időt, de nem hozza meg
a boldogságot...
vissza

Kierkegaard

Vágyakozás a boldogság után

De mi is a vágy? A költők s a nyelv a
,,börtön” szót rímeltetik ezzel. Mintha
csak az tudna vágyakozni, aki börtönben
ül. Mintha az nem ismerné a vágyat, aki
szabad. Szabad vagyok. Szabad, mint a
madár. Vágyakozom, ha hozzád me-
gyek, vágyakozom, ha távozom tőled, és
akkor is vágyakozom, ha melletted ülök.
De vágyakozhatunk-e az után, amit birto-
kolunk? Igen, hisz megtörténhet, hogy a
következő pillanatban már nem a miénk.
Vágyam örök türelmetlenség. Nincs
elég eröm ahhoz, hogy egyetlen pil-
lanatra is távol legyek tőled, mint ahogy
szenvedve viselem, ha mellettem vagy,
mert elveszíthetlek. S most, hogy ezt
kimondtam, már el is veszítettelek. Mert
így akarom, mert így lehetsz igazán az
enyém: boldogság.
vissza

Tatiosz

Mennyek és pokol

A mennyben csak gyönyör van, a po-
kolban csak siralom. De neked mind-
kettöből kijutott, hisz a földön élsz,
mennyek és pokol között. A sors kettős
játékot űz veled: ne varj tőle csak bol-
dogságot, a másik kezében balszerencsét
tartogat. A földi lét egyszere menny és
pokol, mégis tudd, hogy sokat ér. Rajtad
múlik, melyiket választod. Nyisd ki
szemed, tárd ki szíved: ami látható és
érezhető, a tied, ha észreveszed...
Abból végy, ami kéznél van, mert
bánat a szívnek távoli dolgok után vá-
gyódni, kövesd e tanácsom. Élj úgy,
hogy jutalmad méltó legyen az ember-
hez.
vissza

Gracián

A csodaember


A csodaemberhez három dolog kell, a
legfőbb Adakozó három nagy ajándéka:
termékeny szellem, mély ítélőképesség,
emelkedett, vidám jellem.
Nagy előny a jó felfogás, de még
nagyobb a helyes gondolkodás. Az észt
ne a hátgerinc vagy az orr viselje, mert
az előbbi szúrós, az utóbbi fennhéjázó.
Húszas éveinkben az akarat, a harminca-
sokban a szellem uralkodik. Ha elértük a
negyvenet, ítélőképesség lesz a mi urunk.
Vannak elmék, amelyek úgy szórják a
fényt, mint a nap a sugarát, és estére ki-
hunynak. Vannak olyanok is, amelyek
nappal nem vibrálnak, és ha rájuk kö-
szön az éjszaka, mint a hiúz, sötétben
jobban látnak. És vannak alkalmi elmék,
akik viszont rábukkannak a célszerűre.
De mit érsz bármelyikkel is, ha ter-
mékeny szellemed, éles elméd nem fü-
szerezi öröm és boldog megelégedettség?
vissza

Voltaire
A boldogságról


Ha a boldogság azonos vona az élet
egynémely örömével, akkor valóban
ismernénk a boldogságot. De ha csak a
csábító, kellemes, zsongító érzések
szakadatlan sorát csúfoljuk e néven,
akkor a boldogság nem e földgolyóra
termett, másutt keressétek!
vissza

Stendhal

Szenvedélyek

Igyekszem kitépni lelkemből egy csomó
hamis szenvedélyt. Hamis szenvedélynek
azt nevezem, amelyik egy helyzetben
boldogságot ígér, de olyant, amelyet nem
lelünk meg, amikor elérjük.
vissza

Seneca
A legfőbb jóról

Mi hat a jó? A tudás. Es mi a rossz? A
tudatlanság. Aki tud, az az alkalomnak
megfelelöen elfogad vagy visszautasít
bármit. Nem retteg sem ettől, sem attól,
ha a lelke elég nagy, akkor Iegyőzhe-
tetlen...
Tudni valamit: művészet — az emberi
és az isteni világ megismerésenek
művészete. Ez a Iegfőbb jó. Ha birtok-
lod, az istenek társává emelkedsz... Az út
egyenes, hiszen a természet vezet az
istenség szintjére.
A pénz nem tesz egyenlővé Istennel:
Istennek nincs pénze. A bíborszegé!yű
tóga sem tesz Istenné: Isten meztelen. Li-
hegés a hírnévért és a magad mutoga-
tása is eltávolít tőle: az Istent senki sem
ismeri. Ha hordszéken cipelteted Iomha
tested, méginkabb istentelen Ieszel, mert
Isten úgy hatalmas, hogy nem kell neki
hordszék. De a szépség és az erő sem
tehet boldoggá, hiszen egyik sem állja ki
az idő próbáját.
Tudod-e, mi az, mi mindenek felett a
Iegnagyobb erő? A lélek: a hajlíthatat-
Ian, az alázatos és a nagy lélek. Minek
neveznéd, ha nem az emberben vendé-
geskedő istenségnek? Lelked éppúgy
kerülhetett volna egy római lovag tes-
tébe, mint egy libertinuséba, vagy egy
rabszolgáeba. Mert mit is jelent az, hogy
lovag, libertinus és rabszolga? Becs-
vágyból, méltatlan hencegésből született
elnevezések. A földről lehet !eginkabb
az égre emelkedni. Tudd ezt mindíg, és
,,formáld magad ekként Istenhez mel-
tónak.”
Márpedig Istenhez méltó sem arany,
sem ezüst nem tehet: aranyból, ezüstből
nem lehet Istent megalkotni.
vissza

Petrarca

A pénzről


Fájdalom: Elvesztettem a pénzemet.
Ész: Csak fölébredtél. Csak á!-
modtad, hogy a tied.
Fájda!om: A pénz, amit szerettem,
elveszett.
Ész: Nem azt dicsérem, aki szereti,
sem azt, aki gyűlöli a pénzt, hanem azt
dicsérem, aki ismeri annak mulandó-
ságát, es kerüli a kapzsiságot. Ugyanis ha
valaki szereti az aranyat, az bátortalan; s
ugyanígy: ha valaki nem tudja elszen-
vedni azt, az gyönge lélekre vall, mert
nem bízik önmagában, és fél, hogy a
ragyogás az uralma alá veti. Biztos
ügyben híres tanúkat állítok eléd. ,,Az a
nagy ember — mondja Seneca —, aki a
cserepet úgy használja, mintha ezüst
volna; de az sem kisebb, aki az ezüsttel
bánik úgy, mintha cserép volna.” Cicero
pedig ezt vallja: ,,A gazdagság szeretete
kicsinyes, szűk látókörű lélekre vall. És
nincs — folytatja ugyancsak ő —, ami tisz
teletre méltóbb, nagyszeűbb volna, mint
megvetni a pénzt, ha nincs; ha pedig
van, azt jótékonyságra, bőkezűségre
fordítani.”...
Fájdalom: Elvesztettem a pénzemet,
amit úgy szerettem.
Ész: Rút szeretettől szabadultál meg.
Mert ha a pénzt szereted, a fösvénységet
szereted. Minél kevésbé szereted emezt,
annál kevésbé kIvánod a gazdagságot.
Kevesebbre vágyik, akinek semmije sincs
— mondja a költő —, és kívánatos volna,
ha az emberek elveszitenék azokat a
nagy javakat, amelyekhez csak gond, baj
és sírás tapad.
Fájdalom: Elvesztettem életem édes
oltalmát: minden vagyonomat.
Ész: Csak a keserű pusztulást ve-
szítetted el. Sokkal többen pusztultak el
gazdagság, mint ínség miatt. Élj sze-
rényen es boldogul!
vissza

Voltaire

A legfőbb jó

Az ókorban sokat vitatkoztak a legfőbb
jóról. Ugyanennyi haszna Iett volna, ha
arról elmélkednek, hogy mi a Iegfőbb
kék, a legfőbb vagdalt hús, a Iegfőbb
menés, a legfőbb olvasás es így tovább.
Mindenki úgy tesz jót, ahogy tud, és
annyit, amennyire a maga módján ké-
pes..
A legfőbb jó az, ami oly nagy élve-
zetet okoz, hogy képtelen vagy bármi
mást érezni rajta kívül. Éppígy a legfőbb
rossz minden más érzéstől megfoszt.
Íme, az emberi természet két véglete,
mindkettő csupán egyetlen pillanatig tart.
Krantór, a nagy meseköltő azt írja,
hogy az olimpiai játékokon felbukkant a
Gazdagság, a Kéj, az Egészség és az
Erény, hogy egymással birokra keljenek
az almáért.
A Gazdagság így szólt:
— Én vagyok a legfőbb jó, mert ál-
talam mindent megszerezhetsz.
A Kéj ekképpen cáfolt rá a Gazdag-
ságra:
— Engem illet az alma, hiszen a gaz-
dagság csupán ahhoz kell, hogy általa
eljuss hozzám.
Ekkor az Egészség emelkedett szóra:
— Nélkülem nincs kéj, így haszon-
talan a gazdagságod.
Az Erény pedig így érvelt:
— Az arannyal tele erszénnyel, ren-
díthetetlen egészségben, a legnagyobb
gyönyörök közt is nyomorult vagy, ha
helytelenül élsz.
Platón almáját Krantór az Erénynek
adta meséjében.
Ám e kedves történet nem oldja
meg a legfőbb jó kérdését. Az erény
ugyanis nem valamiféle ló, hanem kö-
telesség. Semmi köze a kellemes vagy a
fájdalmas érzésekhez. Az erényes ember,
ha vesekő vagy köszvény bántja, ha min-
den oltalomtól megfosztják, ha nincs se
barátja, se kenyere, ha üldözik, ha lánc-
ra verik — igencsak boldogtalan. Míg a
zsarnok, aki sanyargatja, éppen új ked-
vesével hempereg baldachinos ágyán —
igencsak boldog.
Nos, válaszolj, kit becsülsz többre: a
sanyargatott bölcset, vagy zsarnokát?
Mondd ki bátran, melyiket szereted, és
melyiket gyűlölöd?
Ha az erényes szerencsétlent be-
csülöd inkább, egy újabb kérdést sze-
gezek neked: tudod-e, hogy a láncra vert
bölcs dühöng méltatlan helyzetében?
vissza

Gracián
Az érettségről

Az érettség a lélek mélyén ragyog, de
még inkább az erkölcsökben. Az anyagi
súly teszi becsessé az aranyat, az erkölcsi
az embert. A képességeket feldíszíti, s ez
tiszteletet ébreszt. A józanság: a lélek
homlokzata, a higgadtság: nyugodt mél-
tóság. Az érett ember szavai példabe-
szédek, tettei teljesítmények. Mindenki
annyira ember, amennyire érett. Az ilyen
folyton gyarapszik a bölcsőtől a sírig.
vissza

Petrarca

A gazdagságról

Öröm: Roppant nagy a vagyonom.
Ész: Vigyázz, nehogy te légy a va-
gyonodé, s ne a vagyonod a tiéd. Vi-
gyázz, hogy ő szolgáljon neked, és ne te
őneki. Mert ha nem tudnád, több az
olyan ember, akit a kincsei bírnak, mint
aki a kincseit bírja. Több a ,,vagyon em-
bere”, mint az olyan, aki vagyonnal ren-
delkezik. A kapzsiság és a lélek sivársága
teszi az urat szolgálóvá. Tudod te is, mi
haszna van a pénznek, ez pedig csekély:
hogy általa a legszükségesebbhez hoz-
záférhess. Ami túllépi a mértéket: nem
gazdagság többé, hanem kötelék és bi-
lincs; nem ékesítője a testnek, hanem
béklyója a léleknek, halmaza a gondnak,
ijedelemnek és hiánya a boldogságnak...
vissza