1. A sas és a róka
A sas és a róka barátságot fogadtak egymásnak, és elhatározták, hogy egymás közelében fognak lakni. Úgy tartották ugyanis, hogy az együtt lakás megerősíti a barátságot. A sas egy magas fára telepedett, s ott költötte ki fiókáit, a róka pedig az alatta lévő bozótban kölykezett meg. Mikor azonban egyszer a róka kiment vadászni, a sas élelem híján leszállt a bozótba, és elragadva a rókakölykeket, fiókáival felfalta őket. Amint a róka megérkezett, és látta, hogy mi történt, kölykei pusztulása éppen úgy elkeserítette, mint az, hogy nem állhatott bosszút; földi állat létére ugyanis nem tudta üldözni a madarat. Ezért félreállt - mert csak ez marad meg a gyengék és tehetetlenek számára -, és megátkozta ellenségét. A sasnak azonban nemsokára meg kellett bűnhődnie a barátság meggyalázásáért. A mezőn ugyanis kecskét áldoztak, s lecsapott, és elragadott az oltárról egy még tüzes belső részt. Ahogy fészkébe vitte, hirtelen belekapott a szél, és a vékony és száraz gallyak lángra lobbantak. A fiókák, amelyeknek még nem nőtt ki a szárnyuk, megpörkölődtek, s a földre zuhantak. A róka pedig odafutott, és a sas szeme láttára mindet felfalta.
A mese bizonyítja, hogy a barátság megsértői, ha el is kerülik a megsértettek bosszúját, az isteni igazságszolgáltatás elől nem menekülhetnek.
vissza a lap tetejére
2. A sas, a csóka és a pásztor
A sas lecsapott egy magas szikláról, és elragadott egy bárányt. A csóka meglátta ezt, és irigységében utánozni akarta. Neki is lendült, és nagy szárnycsapkodással egy kos hátára szállt le. De ahogy karmai beleakadtak annak gyapjába, nem tudott felszállni, csak csapkodott. Végül a pásztor észrevette a dolgot; odafutott, megfogta a csókát, és levágta a szárnytollait. Mivel éppen este fogta el, hazavitte a gyermekeinek. Mikor azok kérdezősködtek, hogy miféle madár ez, így felelt: "Ahogy én látom, csóka, de ő sasnak képzeli magát."
Ugyanígy az erősebbekkel való versengés semmire sem vezet, s amellett még nevetségessé is tesz.
3. A sas és a ganajtúró
A sas egy nyulat üldözött. A nyúl, mivel senkinél sem talált segítséget, ahhoz fordult, akit a véletlen az útjába hozott: meglátta a ganajtúrót, hozzá fordult hát könyörgésével. A bogár bátorította őt, és amikor meglátta a közeledő sast, kérte, hogy ne hurcolja el azt, aki tőle segítséget kért. A sas azonban ügyet sem vetett a kis bogárra, és felfalta a nyulat. Ettől kezdve azonban a bogár bosszút forralt: figyelte a sas fészkét, és valahányszor az költeni akart, felrepült, s legördítette és összetörte a tojásokat. Végül a mindenünnen elüldözött sas Zeuszhoz menekült, és tőle kért helyet a biztonságos költéshez. Zeusz megengedte neki, hogy az ő ölében rakjon fészket. Mikor a bogár ezt meglátta, piszokból egy golyót csinált, majd felrepült vele, és Zeusz ölébe ejtette. Zeusz le akarta dobni a szemetet, de ahogy felugrott, elfeledkezett a tojásokról, és azokat is ledobta. Azt mondják, ettől fogva járja az, hogy a sasok nem költenek abban az időben, mikor ganajtúrók is vannak.
A mese azt tanítja, hogy meg kell fontolni: senki sem gyenge annyira, hogy ha gyalázatot szenved, ne tudna bosszút állni érte.
vissza a lap tetejére
4. A csalogány és a sólyom
A csalogány egy magas fán ült, s szokása szerint énekelgetett. A sólyom, amely éppen megéhezett, meglátta, lecsapott rá, és megragadta. A pusztulás előtt álló csalogány kérte őt, hogy eressze el, s erősítgette, hogy úgysem lakik jól vele a sólyom, ha tehát éhes, nagyobb madarak után kell vetnie magát. De a sólyom félbeszakította: "Igazán bolond lennék, ha elereszteném azt, ami a karmaim közé került, és azt kergetném, amit még nem is látok."
A mese azt bizonyítja, hogy ugyanilyen esztelenek azok az emberek is, akik többet remélnek az elérhetőnél, s a kezük közt lévő dolgokat elszalasztják.
vissza a lap tetejére
5. Az adós
Athénban egy adós, mikor a hitelező kérte tőle a kölcsönt, először haladékot kért, s nyomorára hivatkozott. Mikor pedig az nem engedett, előhozta egyetlen disznaját, és a hitelező jelenlétében eladásra kínálta. Oda is jött egy vevő, és megkérdezte, hogy koca-e az eladásra kínált disznó. Azt a választ kapta, hogy koca, de nem akármilyen közönséges ám: a misztériumok idején kocákat ellik, a Panathénaiák idején pedig kanokat. Mikor a vevő elbámult a beszéden, a hitelező még lódította is a dolgot: "Csak ne csodálkozz, mert ez a Dionüsziák idején még kecskegidákat is fog elleni neked."
A mese bizonyítja, hogy sokan a haszon kedvéért nem átallanak lehetetlen dolgok mellett is hamisan tanúskodni.
vissza a lap tetejére
6. A vadkecskék és a kecskepásztor
A kecskepásztor kihajtotta kecskéit a legelőre, és látta, hogy vadkecskék közé keverednek; mikor aztán beesteledett, valamennyit behajtotta a saját barlangjába. Másnap nagy vihar kerekedett, úgyhogy nem tudta a nyájat a szokott legelőre kihajtani, és így otthon etette meg őket. A sajátjainak csak kevés élelmet adott, éppen csak hogy ne éhezzenek, az idegeneknek viszont többet halmozott oda, hogy azokat is magához édesgesse. Mikor azután a vihar véget ért, mindet kihajtotta a legelőre; a vadkecskék azonban a hegyekhez érve azonnal elfutottak. Mikor pedig a pásztor hálátlansággal vádolta őket, amiért elhagyták, bár nagyszerű ellátást kaptak tőle, visszafordultak, és így szóltak: "Éppen ezért még jobban őrizkedünk tőled; mert ha minket, akik tegnap kerültünk hozzád, többre becsültél a régieknél, világos, hogy ha ezután mások is hozzád kerülnek, azokat meg elibénk helyeznéd."
A mese bizonyítja, hogy nem kell szívesen fogadni azok barátságát, akik régi barátaiknál többre becsülnek minket, míg újak vagyunk; meg kell gondolnunk, hogy ha fölöttünk is eljár az idő, másokkal barátkoznak össze, és azokat fogják többre tartani.
7. A macska és a madarak
A macska meghallotta, hogy valamelyik udvarban a szárnyasok betegeskednek. Orvosnak álcázta magát, fogta a mesterséghez szükséges eszközöket, odament, és az udvar előtt megállva megkérdezte tőlük, hogy érzik magukat. Azok nyomban megfeleltek neki: "Jól - ha te elmégy innen."
Így van ez az emberek közt is: a hitványak nem csapják be az okosokat, még ha teljes erejükkel tettetik is a segíteni akarást.
vissza a lap tetejére
8. Aiszóposz a hajóépítő műhelyben
Egyszer Aiszóposz, a mesemondó, időtöltésből bement egy hajóépítő műhelybe. Mikor a hajóácsok gúnyolódtak vele, és mindenképpen szóra akarták bírni, Aiszóposz a következőt mondta el: "Valamikor régen létrejött az űr és a víz; de Zeusz létre akarta hozni a szárazföldet is, és ezért megparancsolta az űrnek, hogy háromszorra igya ki a tengert. Az bele is kezdett, és először a hegyek jelentek meg; mikor másodszor hörpentett, a síkságok is előbukkantak. De ha kedve támad még harmadszorra is inni a vízből, a ti mesterségetek feleslegessé válik."
A mese azt bizonyítja, hogy akik náluk kiválóbbakat gúnyolnak, elfeledkeznek arról, hogy a rövidebbet húzhatják velük szemben.
9. A róka és a kecskebak
A róka beleesett egy kútba, és kénytelen-kelletlen lenn maradt, mivel képtelen volt felmászni. Amikor a kecskebak a szomjúságtól hajtva ugyanahhoz a kúthoz jött, meglátta őt, és megkérdezte, jó-e a víz. A róka balesetét szépítgetve hosszasan dicsérte a vizet, elmondta, milyen jó, és biztatta a kecskét, hogy jöjjön le ő is. Az meg, hogy láthassa a vizet, és szomját is olthassa, meggondolatlanul leugrott. Mikor azután a rókával együtt a kijutás után kezdtek nézni, a róka kijelentette, hogy valami hasznosat gondolt ki mindkettőjük javára. "Ha te - mondotta - a falhoz támasztod első lábaidat, és lehajtod a szarvaidat, én a hátadon felfutok, és utána téged is kihúzlak." A kecske készségesen engedelmeskedett ennek a második javaslatnak is. A róka a lábáról a hátára ugrott, majd a szarvaira támaszkodva feljutott a kút szájához, és már távozott is. Mikor pedig a kecske szidni kezdte, amiért megszegte megállapodásukat, a róka visszafordult, s csak ennyit mondott: "Barátom, ha annyi eszed volna, amennyi szőr van a szakálladban, nem mentél volna le, mielőtt a feljövetel lehetőségét meg nem vizsgáltad."
Így az okos embereknek is előbb a dolgok kimenetelét kell megvizsgálni, és csak azután belefogniuk.
vissza a lap tetejére
10. A róka és az oroszlán
A róka sohasem látta az oroszlánt. Mikor azután véletlenül szembetalálkozott vele, első látásra annyira megijedt tőle, hogy kis híján belehalt. Második találkozásuk alkalmával is megijedt ugyan, de már nem annyira, mint legelőször. Mikor pedig harmadszor is látta, annyira nekibátorodott, hogy oda is ment hozzá elbeszélgetni vele.
A mese bizonyítja, hogy a szokás a félelmetes dolgokat is megszelídíti.
11. A halász
Egy fuvolázáshoz értő halász fuvolájával és hálójával kiment a tengerpartra, egy kiugró szirtre állt, és fuvolázni kezdett, mert azt hitte, hogy a halak a szép hangra maguktól ki fognak ugrálni a partra. Mivel azonban kitartó játékával sem ért el semmit, letette a fuvolát, fogta a hálót, a vízbe vetette, és sok halat kifogott vele. Miután kidobta őket a hálóból a partra, és látta, hogyan fickándoznak, így szólt: "Nyomorult állatok, amikor fuvoláztam, nem táncoltatok, most meg, amikor abbahagytam, megteszitek?"
Azokra illik ez a mese, akik nem az alkalomhoz illő dolgot csinálnak.
vissza a lap tetejére
12. A róka és a párduc
A róka és a párduc a szépség fölött versengtek. Mikor a párduc egyre csak testének tarkaságával büszkélkedett, a róka mosolyogva szólt: "Mennyivel szebb vagyok nálad én, akinek nem a teste, hanem az esze tarka."
A mese bizonyítja, hogy a testi szépségnél több az észbéli kiválóság.
13. A halászok
A halászok húzták a hálót; mivel az nehéz volt, már előre örültek és táncoltak, mert azt hitték, hogy sok a zsákmány. Mikor azonban a partra húzták, csak kevés halat találtak, ellenben telis-tele volt a háló kövekkel és homokkal. Erre mértéktelenül megharagudtak; nem is annyira magáért a dologért nehezteltek, hanem mivel az ellenkezőjére számítottak. De egy öreg így szólt közöttük: "Hagyjuk abba, barátaim; úgy látszik, az öröm testvére a bánat, és ha annyira örültünk már előre, most nyilván szomorkodnunk is kell."
Így hát fogadjuk el, hogy milyen változékony az élet, s nem kell nekünk sem büszkélkednünk; gondoljuk meg, hogy a túlságosan szép időből viharnak kell támadnia.
vissza a lap tetejére
14. A róka és a majom
A róka és a majom együtt vándoroltak, és közben az előkelőségről vitatkoztak. Mindketten sokat beszéltek már, mikor elértek egy temetőhöz. A majom odatekintett, és felsóhajtott. Mikor a róka ennek okát kérdezte, a majom a síremlékekre mutatott, és így szólt: "Hát hogyne jajgatnék, mikor őseim szabadon bocsátottjainak és rabszolgáinak síroszlopait látom?" A róka így felelt erre: "Hazudj csak, amennyit akarsz, hiszen ezek közül úgysem kél fel senki, hogy megcáfoljon téged."
Így az emberek között is a hazudozók akkor kérkednek leginkább, amikor nincs, aki megcáfolja őket.
15. A róka és az egér
A róka a felfuttatott szőlőn érett fürtöket látott, és szerette volna megenni, de nem sikerült elérnie. Az egér ezt látva mosolygott rajta, és így szólt: "Semmit sem ehetsz." A róka nem akart szégyenben maradni az egér előtt, és ezért így szólt: "Mert még éretlenek."
A mese a hitvány és jó szóra nem hallgató embereket szégyeníti meg.
vissza a lap tetejére
16. A macska és a kakas
A macska megfogta a kakast, és fel akarta falni, de alaposan meg akarta indokolni. Belekezdett hát a vádaskodásba, s kijelentette, hogy zavarja az embereket, mikor éjszaka kukorékol, és nem hagyja aludni őket. Mikor a kakas arra hivatkozott, hogy saját hasznukra teszi ezt, mert szokott munkájukra kelti fel őket, másodszorra ezt vetette ellene: "De erkölcstelen természetű is vagy!" A kakas azzal védekezett, hogy ezt is gazdái hasznára teszi, mert a tyúkok így tojnak számukra sok tojást. A macska kifogyva az érvekből, így szólt: "Ha bővében vagy is az ellenérveknek, azt hiszed, azért én nem eszlek meg?"
A mese bizonyítja, hogy a bűnre elszánt hitvány természet, ha tetszetős ürüggyel nem teheti, akkor leplezetlenül is elköveti tettét.
17. A csonka farkú róka
Egy rókának a csapda levágta a farkát, és ezután szégyenében elviselhetetlennek érezte az életet. Támadt azonban egy mentőötlete: hátha a többi rókát is be lehetne ugratni ugyanebbe, hogy így a közös bajjal saját csonkaságát elleplezhesse. Össze is csődítette mindet, és buzdította őket, hogy vágják le ők is a farkukat; előadta, hogy az nemcsak rosszul áll nekik, hanem túlságos súlyt is akaszt rájuk. Egyikük azonban mosolyogva felelt neki: "Barátom, ha veled nem esik meg, nem ajánlanád nekünk sem."
Ez a mese azokra alkalmazható, akik a többieknek nem jóindulatból, hanem saját érdekük szerint adnak tanácsot.
vissza a lap tetejére
18. A halász és a kis hal
A halász kivetette hálóját, de csak egy ajókát fogott. A halacska könyörgött neki, hogy egyelőre engedje el, mert még kicsi, később pedig, amikor már megnőtt, fogja ki újra, nagyobb haszna lesz belőle. "Bolond lennék - felelte a halász -, ha a kezemben lévő hasznot elereszteném, és a bizonytalan reményt hajszolnám."
A mese bizonyítja, hogy inkább a meglévő hasznot kell választani, ha kicsi is, mint a reménybelit, még ha az nagy is.
19. A róka és a tüskebokor
A róka felmászott a sövényre, de majdnem lecsúszott, és belekapaszkodott a tüskebokorba. Tüske ment a talpába; a róka szörnyen szenvedett, és szidta a bokrot, hogy mikor ő segítségért fordult hozzá, az még nagyobb bajt okozott neki. A tüskebokor azonban nevetve válaszolt: "Bolond vagy, barátom, ha belém akartál kapaszkodni, hiszen magam szoktam mindenkibe beleakaszkodni."
Így az emberek között is ostobák azok, akik olyanokhoz fordulnak segítségért, akiknek már természete a gonoszkodás.
vissza a lap tetejére
20. A róka és a krokodil
A róka és a krokodil az előkelő származáson vitatkoztak. Miután a krokodil mindenfélét elsorolt elődei előkelőségéről, és végül azt is hozzátette, hogy gyakorlótér-vezetői tisztséget viselt ősöktől származik, a róka mosolyogva jegyezte meg: "Ha nem mondanád is, látszik a bőrödön, hogy sok gyakorlaton mentél keresztül."
Ugyanígy a hazudozó embereket is a tények cáfolják meg.
21. A halászok
A halászok kihajóztak, de sokáig rosszul ment nekik: semmit sem fogtak, csak ültek a hajóban és szomorkodtak. Váratlanul egy üldözött tonhal vergődésében véletlenül beugrott a csónakba. Ők megfogták, a városba vitték, és eladták.
Ugyanígy sokszor, amit a mesterség nem ad meg, azt a szerencse megadja.
vissza a lap tetejére
22. A róka és a favágó
A róka menekült a vadászok elől. Amint megpillantott egy favágót, könyörgött neki, hogy rejtse el őt. Az biztatta, hogy menjen csak be az ő kunyhójába, és ott bújjon el. Nemsokára odaértek a vadászok, és megtudakolták a favágótól, hogy nem látta-e erre jönni a rókát. Az hangosan bizonykodott, hogy nem látta, de ugyanakkor kezével intve jelezte, hova rejtőzött el. Mikor a róka látta, hogy eltávoznak, előbújt, és szó nélkül elosont. A favágó szidni kezdte, hogy ő mentette meg, és erről egy szót sem ejt, a róka azonban így szólt vissza: "Megköszöntem volna neked, ha kezed mozdulata is szavaidhoz hasonló lett volna."
23. A kakasok és a fogoly
Egy ember kakasokat tartott a házában. Mikor talált egy eladó szelídített foglyot, azt is megvette és hazavitte, hogy együtt nevelje amazokkal. Azok azonban csipkedni kezdték, és üldözték, úgyhogy a fogoly elbúsult, és azt hitte, azért nézik le, mert más fajtából való. Kevéssel később azonban, ahogy látta, hogy a kakasok egymás ellen is viaskodnak, és nem hagyják abba, míg nem véreznek, így szólt magában: "Én már nem is neheztelek ezekre, amiért megvertek, mert látom, hogy még egymást sem kímélik."
A mese bizonyítja, hogy az eszes emberek könnyebben elviselik mások gőgjét, mikor látják, hogy azok az öveiket sem kímélik.
vissza a lap tetejére
24. A megdagadt hasú róka
Az éhes róka, amikor egy faodúban meglátta a pásztoroktól otthagyott kenyeret és húst, bemászott és megette. A hasa azonban megdagadt, és mivel így nem tudott kimászni, sóhajtozott és siránkozott. Egy másik arra járó róka, amint meghallotta jajveszékelését, odament hozzá, és megkérdezte, mi a baja. Mikor megtudta, mi történt, így szólt: "Maradj csak itt, amíg újra olyan leszel, mint amikor bementél, és akkor könnyen kijöhetsz."
A mese azt bizonyítja, hogy a nehéz kérdéseket az idő oldja meg.
25. A jégmadár
A jégmadár magányt kedvelő állat, amely mindig a tengeren jár. Róla beszélik, hogy az emberek üldözése elől menekülve, a tengerparti szirteken szokott fészkelni. Mikor költeni akart, egy hegyfokra ment, felfedezett egy parti sziklát, s ott költötte ki fiókáit. Egyszer azonban, amikor zsákmány után járt, az történt, hogy a heves széltől hullámzó tenger kicsapott egészen a fészekig, elöntötte azt, és elpusztította a fiókákat. A jégmadár, mikor megjött, és észrevette, mi történt, így szólt: "Én szerencsétlen! a földet kerülve ide menekültem, s ez a szikla még sokkal hűtlenebb volt hozzám."
Ugyanígy némely emberek, miközben az ellenségtől őrizkednek, észre sem veszik, hogy az ellenségnél veszélyesebb barátok közé kerülnek.
vissza a lap tetejére
26. A halász
A halász egy folyóban halászott. Mikor kifeszítette a hálóját, és körülkerítette a folyót, kötélre kötött kődarabbal verni kezdte a vizet, hogy a menekülő halak vigyázatlanul a hálóba fussanak. A vidék egyik lakója, mikor látta, mit csinál, megszidta, hogy felzavarja a folyót, és nem hagyja őket tiszta vizet inni. A halász így válaszolt: "Ha nem zavarom fel így a folyót, nekem kell éhen halnom."
Ugyanígy a városokban a demagógok is akkor nyernek a legtöbbet, amikor hazájukat viszálykodásba döntik.
27. A róka az álarchoz
A róka beosont egy szobrász műhelyébe. Mindent átkutatott, és amikor egy tragikus álarcra bukkant, felemelte, és így szólt hozzá: "Milyen fej, és nincs benne agyvelő!"
A mese jól illik a kiváló megjelenésű, de tehetségtelen emberre.
vissza a lap tetejére
28. A csaló
Egy szegény ember betegeskedett, és már nagyon rosszul volt. Fogadalmat tett tehát, hogy az isteneknek hekatombát fog áldozni, ha meggyógyítják. Azok próbára akarták tenni őt, és ezért azonnal meggyógyították, ő meg felgyógyulása után - mivel valódi ökrei nem voltak - faggyúból gyúrt száz darabot, azokat égette el egy oltáron, s így szólt: "Fogadjátok el a beváltott fogadalmat, istenek." Az istenek meg akarták büntetni őt; álmot küldtek rá, és buzdították, hogy menjen ki a tengerpartra, ott ezer attikai drachmát fog találni. Az ember boldogan rohant ki a tengerpartra. Ott azonban kalózok kezébe esett, akik elhurcolták, és ezer drachmáért eladták.
A mese jól illik a hazug emberre.
29. A szénégető és a kallós
A szénégető egy házban dolgozott. Amint megpillantotta az arra járó kallóst, kérte őt, legyen a lakótársa, bizonygatta, hogy jobb barátok lennének, és kellemesebben élnének, ha egy ház lenne az otthonuk. A kallós azonban mosolyogva így felelt: "Részemről ez teljesen lehetetlen, mert amit én fehérítek, te bekormozod."
A mese bizonyítja, hogy akik különböznek, nem léphetnek közösségre.
vissza a lap tetejére
30. A hajótörött
Egy gazdag athéni másokkal együtt hajón utazott. Nagy vihar kerekedett, és a hajó felfordult. A többiek mind úszva igyekeztek menekülni, de az athéni egyre csak Athénát szólongatta, és fűt-fát ígért neki, ha megmenti. Az egyik hajótörött-társa, aki ott úszott mellette, rászólt: "Ne csak Athénát hívogasd, a kezedet is mozgasd."
Tehát az istenek segítségül hívása mellett nekünk magunknak is gondolkodnunk és cselekednünk kell a saját érdekünkben.
31. Az őszülő ember és barátnői
Egy őszülő férfinak két barátnője volt, egy fiatal és egy idősebb. Az idősebb szégyellte, hogy egy fiatalabb férfival van viszonya, és ezért, amikor csak nála volt, kiszedegette a férfi fekete hajszálait. A fiatalabb meg azt restellte, hogy öreg a kedvese, és az ősz hajszálait tépdeste ki. Így történt, hogy kétfelől kopasztva végül is teljesen megkopaszodott.
Ugyanígy az össze nem illő dolgok mindig ártalmasak.
32. A gyilkos
Egy ember megölt valakit, és annak a rokonai üldözték. Elért a Nílus folyóig, és ott egy farkassal találkozott szembe. Megijedt tőle, felmászott egy folyó melletti fára, és azon rejtőzött el. Ekkor meglátott egy fölötte tekergőző kígyót, és a folyóba vetette magát. Ott azonban egy krokodil elkapta, és felfalta.
A mese bizonyítja, hogy bűnös ember számára sem a föld, sem a levegő, sem a víz nem biztos elem.
vissza a lap tetejére
33. A dicsekvő öttusázó
Egy öttusázót polgártársai folyton csúfoltak férfiatlansága miatt. Egyszer elutazott, és egy idő múlva hazatérve dicsekedve mesélte, hogy sok sikert aratott más városokban is, Rhodoszban pedig akkorát ugrott, hogy azt még az olümpiai győztesek közül sem érte utol senki. Hozzátette, hogy erről tanúskodhatnak majd az ottani jelenlévők, ha valaha erre utaznak. Egy jelenlévő azonban mosolyogva szólt rá: "Barátom, ha ez igaz, nincs szükséged tanúkra; itt van Rhodosz, itt ugorj."
A mese bizonyítja, hogy olyan dolgokban, amelyeknél kéznél van a tettleges bizonyítás, minden beszéd felesleges.
34. A lehetetlent ígérő ember
Egy szegény ember betegeskedett, és már nagyon rosszul volt. Miután az orvosok feladták a reményt, az istenekhez fohászkodott, hekatombát és fogadalmi ajándékokat ígérve nekik, ha talpra áll. Felesége megkérdezte tőle: "Honnan fogod ezeket megadni?" - mire ő így felelt: "Talán bizony azt hiszed, meg fogok gyógyulni, hogy az istenek ezt behajtsák rajtam?"
A mese bizonyítja, hogy az emberek könnyen ígérnek olyasmit, amit valójában nem szándékoznak beváltani.
vissza a lap tetejére
35. Az ember és a szatürosz
Azt mesélik, hogy egy ember egyszer barátságot kötött egy szatürosszal. Mikor beállt a tél, és nagy hideg lett, az ember szájához tartotta a kezét, és rálehelt. Mikor a szatürosz megkérdezte, miért teszi ezt, megmondta, hogy a hideg miatt melengeti a kezeit. Később asztalhoz ültek, és mivel az étel nagyon forró volt, az ember megfogta, a szájához vitte és megfújta. Mikor a szatürosz megint faggatni kezdte, hogy miért teszi ezt, közölte, hogy hűti az ételt, mert nagyon meleg. A szatürosz ekkor így szólt hozzá: "Felmondom neked a barátságot, ember, ha te egy szájból meleget és hideget is fújsz."
Tehát nekünk is kerülnünk kell az olyan barátságot, amely kétséges természetű.
36. A rossz szándékú ember
Egy gonosz ember megállapodott egy másikkal, hogy hazugságot bizonyít rá a delphoi jóshelyre. Amint a jóslás megkezdődött, egy verebet fogott a kezébe, és eltakarta a köpenyével, így ment be a szentélybe, megállt, és megkérdezte, hogy élő-e, amit a kezében tart, vagy élettelen. Az volt a terve, hogy ha élettelent mond a jóslat, élve mutatja fel a verebet, ha meg élőt, megfojtja, és úgy húzza elő. Az isten azonban átlátta gonosz tervét, és azt felelte: "Hagyd abba, ember: hiszen rajtad áll, hogy amit fogsz, élő legyen vagy élettelen."
A mese bizonyítja, hogy az istenséget nem lehet becsapni.
vissza a lap tetejére
37. A vak ember
Egy vak embernek az volt a szokása, hogy minden állatról, amit a kezébe adtak, és megtapogatott, megmondta, miféle. Mikor egyszer hiúzkölyköt adtak oda neki, megtapogatta, és kételkedve mondta: "Farkas, róka vagy más efféle állat kölyke ez. De abban biztos vagyok, hogy nem ajánlatos erre az állatra a juhok őrzését rábízni."
Ugyanígy a gonoszok természete sokszor már testalkatukról is felismerhető.
38. A szántóvető és a farkas
A szántóvető levette az igát, s itatásra hajtotta ökreit. A farkas, mikor éhesen és táplálékot keresve rábukkant az ekére, először az ökrök hámját nyalogatta körül, s észre sem vette, hogy bedugta a nyakát; mivel nem tudta kihúzni, elvonszolta az ekét a szántóföldre. A szántóvető odajött, meglátta őt, így szólt: "Ó, te gonosz, bárcsak a rablást és gonoszságot elhagynád, s áttérnél a földművelésre."
Ugyanígy a hitvány emberek, még ha derekasságot mutatnak is, nem találnak hitelre.
vissza a lap tetejére
39/A. A fecske és a madarak
Mikor a fagyöngy teremni kezdett, a fecske megérezte a szárnyasokra leselkedő veszedelmet. Összehívta az összes madarat, és azt tanácsolta nekik, hogy feltétlenül vágják ki a fagyöngyöket hordozó tölgyfákat, ha pedig ez meghaladja az erejüket, meneküljenek az emberekhez, és könyörögjenek hozzájuk, hogy a fagyöngy erejének felhasználásával ne fogdossák össze őket. A többiek azonban kinevették őt mint fecsegőt, ő pedig az emberekhez menekült. Azok megegyeztek vele, és lakótársukul fogadták, így történt, hogy a többi madarakat összefogdossák és megeszik az emberek, csak a fecske az, amely menekültként nyugodtan fészkelhet a házaikban is.
A mese bizonyítja, hogy akik előre látják a jövőt, azok általában kikerülik a veszedelmeket is.
39/B. A fecske és a madarak
A fecske összehívta a madarak gyűlését, és azt javasolta, hogy legjobb lesz, ha nem ellenségeskednek az emberekkel, hanem barátságot kötnek velük, és jóindulatot tanúsítanak irántuk. Egy másik madár azonban ellentmondott neki: "Ha még több lenmagot eszünk, és nem hagyunk egyet sem, akkor nem lesz miből hálókat fonni ellenünk." Kiderült, hogy a fecske véleménye a leghelyesebb; ő a városokban telepedett le, és ott élt, a házakban az emberek szomszédságában költött, és semmi bántódása nem esett. A többi madár kitartott amellett, hogy megeszik a magot, mint minden baj okát: így azonban meghíztak, és még inkább fogdosták és ették őket. Rossz véleményük mellett azonban kitartottak, s elhatározták, hogy nem maradnak tovább az emberek közelében, hanem a levegőben fognak repdesni.
Ugyanígy azok az emberek, akik lélekjelenlétük tanácsára hallgatnak, megmenekülnek a veszedelemtől.
vissza a lap tetejére
40. A csillagjós
Egy csillagjósnak szokása volt, hogy minden este kiment, és vizsgálta a csillagok állását. Egyszer a külvárosban járt, teljes figyelmével az ég felé fordult, s észre sem vette, és már bele is esett egy kútba. Ahogy ott jajgatott és kiabált, egy járókelő meghallotta jajgatását, odament hozzá, és mikor megtudta, mi történt, így szólt: "Barátom, te az égi dolgokat próbálod vizsgálni, és nem látod, mi van a földön?"
41. A róka és a kutya
A róka beosont a szoptatós juhok nyája közé, felragadott egy bárányt, s úgy csinált, mintha megcsókolná. Egy kutya megkérdezte: "Mit csinálsz?" "Dédelgetem, és játszom vele" - felelte a róka. A kutya azonban így szólt: "Most pedig, ha el nem ereszted a bárányt, kutya módon fogok bánni veled."
A könnyelmű és ostobán tolvajkodó emberre illik ez a mese.
vissza a lap tetejére
42. A földműves és gyermekei
Egy földműves halálán volt. Mivel jó földművest akart nevelni gyermekeiből is, magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: "Gyermekeim, a szőlőmben kincs van elrejtve." A gyermekek apjuk halála után ásót-kapát fogva minden földjét felásták. Kincset ugyan nem találtak, de a szőlő sokszoros termést adott nekik.
A mese bizonyítja, hogy a munka kincs az emberek számára.
43. A békák
Két béka, mikor a tó kiszáradt, szertejárt, s azt kutatták, hogy hol telepedhetnének le. Amint egy kúthoz értek, az egyik azt ajánlotta, hogy aggodalom nélkül ugorjának be. A másik azonban így szólt: "Ha ez a víz is kiszárad, hogy tudunk majd kijönni?"
A mese azt tanítja, hogy ne intézzük hebehurgyán dolgainkat.
vissza a lap tetejére
44. A királyt kérő békák
A békák bánkódtak szervezetlenségük miatt, mert nem volt uralkodójuk. Követeket küldtek hát Zeuszhoz, s kérték, hogy adjon nekik királyt. Zeusz látta együgyűségüket, s egy fadarabot dobott a tóba. A békák először megrémültek a csobbanástól, és a tó mélyébe merültek. Később azonban, mivel a fadarab mozdulatlan volt, felmerészkedtek, és végül már annyira lenézték, hogy felmásztak, és rátelepedtek. Mivel méltatlannak tartották, hogy ilyen királyuk legyen, másodszor is Zeuszhoz fordultak, és kérték, hogy cserélje ki a királyukat, mert nagyon lusta. Zeusz ekkor megharagudott, s vízikígyót küldött rájuk, amely megfogta és felfalta őket.
A mese bizonyítja, hogy jobbak a lusta uralkodók, mint a haragos természetűek.
45. Az ökrök és a tengely
Az ökrök húzták a szekeret. Mikor a tengely nyikorgott, hátrafordultak, és így szóltak: "Barátom, mi húzzuk a terhet, és te nyögsz?"
Ugyanígy az emberek közt is vannak, akik fáradozást színlelnek, mialatt mások dolgoznak.
vissza a lap tetejére
46. Az északi szél és a Nap
Az északi szél és a Nap azon versengtek, melyikük a hatalmasabb. Megegyeztek abban, hogy az lesz a győztes, amelyiküknek sikerül egy vándort levetkőztetni. Az északi szél erősen fújni kezdett, és amikor az ember összehúzta a ruháját, még jobban nekiesett. Az azonban a hidegtől kínozva még szorosabban magára csavarta a ruháját, míg végül a szél belefáradt, és átadta helyét a Napnak. Először csak enyhén melegített, majd mikor az ember már levetette a felső ruháját, erősebben sütött, míg végül az ember nem bírta tovább a hőséget, levetkőzött, s a közeli folyóhoz ment fürödni.
A mese bizonyítja, hogy a rábeszélés sokszor hathatósabb az erőszakoskodásnál.
47. A belső részeket kihányó gyermek
A mezőn ökröt áldoztak, és meghívták a szomszédokat. Volt ezek közt egy szegény asszony is, akivel eljött a fia is. A lakoma folyamán a fiú lassanként teleette-itta magát belsőségekkel és borral. Aztán megfájdult a gyomra, és kínjában így szólt: "Jaj, anyám, kihányom a belső részeimet!" De anyja így felelt: "Nem a magadét, gyermekem, hanem amit befaltál."
Ez a mese az adósságcsinálóra illik, aki szívesen fogadja el a más pénzét, de amikor vissza kell fizetnie, úgy méltatlankodik, mintha a sajátját adná.
vissza a lap tetejére
48. Az éjjeli madár
Egy madár éjszaka az ablakban kapaszkodott, s énekelt. A denevér odajött, és megkérdezte az okát, miért van nyugton nappal, és énekel éjszaka. A madár azt felelte, hogy nem ok nélkül teszi ezt, mert egyszer nappal éneklés közben elfogták, és azóta megokosodott. "De nem most kellene magadra vigyáznod - mondotta a denevér -, amikor semmi haszna nincs, hanem még mielőtt elfogtak volna."
A mese bizonyítja, hogy ha már megesett a baj, haszontalan az utólagos megfontolás.
49. A pásztor
Miközben a pásztor a csordát legeltette, elveszett egy borjú. Utánament, de nem találta. Ekkor Zeuszhoz könyörgött, s megfogadta, hogy ha megtalálja a tolvajt, kecskegidát fog áldozni. Amint egy tölgyesbe ért, megpillantott egy oroszlánt, amely éppen a borjút falta fel. Rémülten emelte égnek a kezét, és így szólt: "Uram, Zeusz, az előbb kecskegida-áldozatot ígértem neked, ha megtalálom a tolvajt, de most már bikát fogok áldozni, ha a rabló karmaitól megmenekülök."
Ez a mese az olyan szerencsétlen emberekre vonatkozik, akik szeretnének valamit elérni, de ha elérik, igyekeznek menekülni tőle.
vissza a lap tetejére
50. A menyét és Aphrodité
A menyét beleszeretett egy szép ifjúba, és könyörgött Aphroditéhoz, hogy változtassa őt nővé. Az istennő megkönyörült szenvedésén, és csinos leánnyá változtatta, így aztán az ifjú, mikor meglátta őt, megszerette, és hazavitte feleségül. Éppen hálószobájukban ültek, mikor Aphrodité ki akarta próbálni, hogy alakja megváltozásával a természetét is megváltoztatta-e a menyét, és egy egeret engedett be közéjük. Az erre megfeledkezett az új körülményekről, felugrott az ágyból, és az egér után rohant, hogy megegye. Az istennő pedig megharagudott rá, s ismét visszaváltoztatta őt régi alakjába.
Ugyanígy a hitvány emberek, még ha alakjukat meg is változtatják, természetükön nem tudnak változtatni.
51. A földműves és a kígyó
A kígyó odacsúszott a földműves gyermekéhez, és agyonmarta. Az apa fájdalmában fejszét ragadott, odaállott a kígyólyukhoz, és leste, hogyha kijön, azonnal agyonüsse. Mikor a kígyó előbújt, odavágott a fejszével, de elhibázta, csak a mellette levő sziklát vágta meg. Később óvatosságból hívta a kígyót, hogy kibéküljön véle. De az így felelt: "Sem én nem lehetek jóindulatú veled szemben, ha látom a meghasított követ, sem te velem szemben, ha fiad sírjára nézel."
A mese bizonyítja, hogy a nagy ellenségeskedéseket nem könnyű megváltoztatni.
vissza a lap tetejére
52. A földműves és kutyái
Egy földművest a tél beszorított a majorjába. Mivel nem tudott kimenni, és élelmet szerezni magának, először a juhokat ette meg. Aztán, ahogy a tél még tovább is tartott, a kecskéket fogyasztotta el. Harmadszorra pedig, mivel semmiféle enyhülés sem következett be, a szántó ökrökre kerített sort. Mikor a kutyák látták, mi történik, így szóltak egymáshoz: "Menekülnünk kell innen, mert ha a gazda nem kegyelmezett az ökröknek, munkatársainak, hogy fog nekünk irgalmazni?"
A mese bizonyítja, hogy legjobban azoktól kell őrizkedni, akik még a hozzájuk tartozókkal szemben sem tartózkodnak a gazságtól.
53. A földműves gyermekei
Egy földműves gyermekei veszekedtek egymással. Apjuk, mikor már sokat beszélt a lelkükre, de szép szóval nem tudta őket rávenni, hogy megegyezzenek, belátta, hogy tettel kell ezt elérnie. Így hát felszólította őket, hogy hozzanak egy köteg vesszőt. Mikor azok megtették, amit parancsolt, először együtt adta oda nekik az egész vesszőnyalábot, és megparancsolta, hogy törjék el. A fiúk erőlködtek, de nem sikerült nekik; másodszorra viszont kioldotta a köteget, s egyenként adta oda nekik a vesszőt. Mikor így már könnyen eltörték, így szólt: "Ti is, gyermekeim, ha egyetértetek, legyőzhetetlenek lesztek ellenségeitek számára; de ha viszálykodtok, könnyen elbánnak veletek."
A mese bizonyítja, hogy amennyivel erősebb az egyetértés, annyival könnyebben legyőzhető a viszálykodás.
vissza a lap tetejére
54. A csigák
Egy földműves fia csigákat pirított. Mikor hallotta, ahogy pattogtak, így szólt hozzájuk: "Nyomorult állatok, ti, amikor a házatok ég, énekeltek?"
A mese bizonyítja, hogy minden alkalomhoz nem illő cselekedet szégyenletes.
55. Az asszony és a szolgálók
Egy munkaszerető özvegyasszony a kakasszóra még éjszaka fel szokta költeni szolgálólányait munkára. Az örökös munkától agyongyötört lányok úgy gondolták, hogy meg kell fojtaniuk a ház kakasát; azt hitték ugyanis, hogy az a bajok oka, mert éjszaka felébreszti úrnőjüket. Mikor azonban ezt megtették, még nagyobb bajbajutottak. Az úrnő ugyanis, hogy nem tudta, mikor van a kakasok órája, még korábban keltette fel őket.
Ugyanígy sok ember számára saját terve lesz bajának oka.
vissza a lap tetejére
56. A varázslónő
Egy varázslónő ráolvasásokat és istencsapások elhárítását ígérte; sokáig eredményesen is folytatta mesterségét, és nem kis vagyont szedett össze. Emiatt egyesek szentségtörés vádját emelték ellene, törvény elé vitték, és ott halálra is ítélték. Egy ember látta, amint elvezették a törvényszékről, s így szólt hozzá: "Hát te, aki az istenek haragjának elhárítását ígérgeted, hogy nem tudtad még az embereket sem meggyőzni?"
A mese a csalók és a nagyhangú ígérgetők ellen irányul, mivel ezek a kis dolgokban sülnek fel.
57. Az öregasszony és az orvos
Egy öregasszony szembetegsége miatt orvost hívott, megfelelő fizetségért. El is jött, de mialatt kenőccsel kezelte, és az asszonynak be kellett csuknia a szemét, egyenként minden berendezési tárgyát ellopta. Mikor aztán már mindent elhordott, és az asszony is meggyógyult, kérte a megállapodás szerinti díjat. Az asszony azonban semmit sem akart adni; erre a bírák elé vitte. Az asszony azonban elmondta, hogy ő a díjat arra az esetre ígérte, ha a szemét meggyógyítja; most azonban még rosszabbul van a gyógykezeléstől, mint azelőtt. "Annak idején ugyanis - mondotta - láttam házam minden felszerelését; most azonban semmit sem láthatok."
Ugyanígy a hitvány emberek nem veszik észre, hogy kapzsiságukkal önmaguk ellen szolgáltatnak bizonyítékot.
vissza a lap tetejére
58. Az asszony és a tyúk
Egy özvegyasszonynak volt egy tyúkja, amely mindennap tojt egy tojást. Az asszony azt hitte, hogy ha több élelmet vet neki, naponta kétszer is fog tojni, így is tett, de ennek az lett a következménye, hogy a tyúk elhízott, és még egy tojást sem tojt.
A mese bizonyítja, hogy sok ember, aki kapzsiságból többre vágyik, a meglevőt is elveszíti.
59. A menyét
A menyét besurrant a kovácsműhelybe, és körülnyalogatta az ott heverő reszelőt. Természetesen kidörzsölődött a nyelve, és erősen vérzett. Ő azonban örvendezett, mert azt gondolta, hogy a vasból nyalt le valamennyit - addig, amíg csak a nyelvét egészen le nem koptatta.
A mese azokra vonatkozik, akik viszálykodó hajlamukkal saját maguknak ártanak.
60. Az öregember és a Halál
Egyszer egy öregember fát vágott, és azt vállán cipelte a hosszú úton. Az úttól végül úgy elfáradt, hogy letette a terhét, és azt kívánta: bár jönne a Halál. A Halál meg is jelent, és megkérdezte, hogy miért hívta őt? "Hogy felemeld a terhemet" - felelte az öreg.
A mese azt bizonyítja, hogy minden ember ragaszkodik az élethez, még ha nagyon szerencsétlen is. vissza a lap tetejére |
AJÁNLOM AZ OLDALT
