A "SZELÍD ÖNURALOM" ISKOLÁZÁSA

Iskolázást írok gyakorlatok helyett, a két fogalom jelentéstartalma ugyanis más. Az úgynevezett - főként az európai kultúrkörben elterjedt - gyakorlatok a jógának picinyke szeletét jelentik, és tulajdonképpen "technikai eszköztárnak" tekinthetők, amelyek a háttértartomány nélkül önmagukban valamiféle sajátos egészségmegőrző gimnasztikává torzulhatnak. Ez a lehetőség némi veszélyt is hordoz. Nevezetesen a jógázó esetleg nem tudja, hogy az intenzív gyakorlatok végzésével "mihez nyúl hozzá", azaz milyen hatások következhetnek biológiai, de főként lelki és szellemi életében. Előfordul, hogy a jógázó olyan változásokat tapasztal saját magán, amelyek megijeszthetik, miután nem tudja beilleszteni mindennapi életébe, pszichés biztonsága meginog, esetleg pszichoterápiás segítségért kell folyamodnia. Szerencsére a lustaság, a manírok előtérbe kerülése a legtöbb esetben fölöslegessé teszi ezt az aggodalmat. Az európai emberek többségéből hiányzik az önátadásnak az a képessége, ami keleten még megőrződött, s ezért "jógázásban" is a felszínen marad. A kizárólag testi gyakorlatok erőltetése a jóga szempontjából hamis hangsúlyeltolódáshoz is vezethet: a lényeg éppen az ösztön-, érzelmi, gondolati és főként erkölcsi funkciók fejlesztése lenne, s ehelyett az egész aktivitás a testre koncentrálódik. Régi szabály, hogy az embernek három lépést kell előremennie erkölcsi fejlődésében, míg egyet léphet szellemi síkon.
Az iskolázás az egész ember lépcsőzetesen emelkedő és kiterjedő fejlesztését jelenti, lappangó képességeinek kiművelését, túlburjánzó sajátosságainak a visszaszorítását, nyesegetését. Az egész folyamat hátterében viszont egyfajta informáltságnak, elméleti ismeretanyagnak kell léteznie ahhoz, hogy a dolog valóban működjön. Az ember ne csináljon önmagával vagy másokkal semmi olyat, amiről nem tudja pontosan, hogy micsoda, milyen hatáshoz vezet és milyen testi vagy pszichés mechanizmusokon keresztül. A jógaagitátorok és önjelöltek, tanítványokra vadászó "guruk" ezekre a kérdésekre a választ általános és hangzatos, romantikus és misztikus frázisokkal, pesti nyelven szólva "züfecekkel" szokták általában helyettesíteni. Ennek legkézenfekvőbb módja a szanszkrit, páli vagy hindu nyelvű terminus technicusokkal való dobálódzás, ami olyan jólesően kenegeti az ember önértékelését: lám, én tudok valamit, ami a közönséges ember előtt rejtve van.
A jóga egész képzési rendje tulajdonképpen két részből áll. Egyrészt az elméleti tanulmányokból, másrészt az iskolázásból. Az iskolázás az önfejlesztés módszereinek az elsajátítását jelenti, ennek egy részét alkotják az úgynevezett gyakorlatok. A dolog eddig nyilvános és tanulható. Az iskolázás szubjektív hatása, a gyakorlatok során megélt élményvilág viszont a legszigorúbb magánügy, erről évezredek óta tilos beszélni, "nem téma", meg kell maradnia belső megélésnek!
Az alábbiakban megpróbálom a jógaiskolázás szerkezeti felépítését röviden és érthetően leírni, leginkább Patanjali rendszertanát követve. Kerülöm az indiai fogalmak halmozását, egyrészt mert nem ismerem ezeket a nyelveket, másrészt mert enélkül is minden érthető. Ha egy-egy kifejezés magyar átírása hibás lenne - mindig hibás -, előre is elnézést kérek az orientalistáktól. Igazuk van, de az én fülemben így maradt meg, úgyis tudjuk, hogy miről van szó. Az iskolázás "felépülésének" vázlata természetesen hiányos lesz, léteznek másfajta csoportosítások, az iskolázás fő irányától leágazó jógautak, ezeket elhagyom. Lássuk tehát az egymásra épülő szinteket.

1. A lemondás jógája (Jáma)
Első megközelítésben tulajdonképpen felére csökkentett tízparancsolat: ne ölj, ne lopj, ne hazudj, ne féktelenkedj, ne vágyakozz! A lényeg azonban nem az, hogy mindezeket ne tegye meg az ember, hanem az, hogy ne kívánja megtenni. Nem félelemből vagy akár belátásból az emberre kényszerített külső fegyelemről van szó, amelynek bilincsében vergődik valaki, hanem a belső igény kioltásáról, ha úgy tetszik, szublimálásáról.
A fogalmak tágan értelmezendők. Pusztítani semmilyen élőlényt nem szabad, de nemcsak testi értelemben. Nem szabad tönkretenni, "megölni" egy másik ember önérzetét, hitét, ragaszkodását sem. A lopás sem csak a tárgyi tulajdonokra vonatkozik. Nem szabad ellopni eszméket, bizalmat, munkaerőt sem, egyszóval nem szabad kihasználni a másik embert. A hazugság tilalma nemcsak a félrevezetésre, becsapásra vonatkozik, hanem hamis eszmék, ideológiák még oly jóhiszemű terjesztésére is. A féktelenség az indulatosságon kívül magában foglalja a szenvedélyeket is. Ekkor sem szabad kizárólag a drogra vagy az alkoholra gondolni. A jógától idegen minden fanatizmus, eszmei vagy vallási türelmetlenség, "megszállottság" vagy ezeknek a bármilyen módon való szolgálata. A vágyakozás a sóvárgás jelentéstartalma is messze túlnő az erotikán, beletartozik az anyagiasság, a becsvágy, a karrierizmus, a gyűjtőszenvedély, általában minden, ami birtoklás.

2. A hit jógája (Nijáma)
Türelmességet, elfogadást ír elő mindenféle vallás, rítus, eszmerendszer, filozófia, világnézet, szokás, politikai, tudományos vagy esztétikai meggyőződéssel szemben. Úgy is nevezhetnénk, hogy a szellemi szabadságjógája. Szabad másképp látnod, másképp értened a világot, másképp gondolkoznod az emberi élet dolgairól, mint nekem. Tehát az egocentrikus beállítódás, az intolerancia megfékezését jelenti, az attitűdöt kívánja megszüntetni, ami így gondolkozik: "Ő más, mint én. Tehát rosszabb! Azért rosszabb, mert nem hozzám hasonló." A nijáma tehát magában foglalja pszichikus értelemben azt, amit a szempontváltás képességének, empátiának nevezünk. Elutasít mindenféle dogmatikát, megmerevedett világképet, nárcisztikus előítéletet, ami a "másságban" mindig sátáni, sötét erőket és szándékokat vél felfedezni. Nemcsak egyénekre vonatkozik ez, hanem népekre és kultúrákra, sőt abszolutizált tudományos irányzatokra, iskolákra is.

3. A testtartások jógája (Ászana)
A test és életfunkcióinak zavartalan működését kívánja biztosítani. A jóga feltételez bizonyos életerőközpontokat (csakrákat), amelyek egyben a magasabb rendű szellemi megismerés "szervei" is. Az ászana - gyakorlatok egyik hatása ezeknek a sokszor "alvó", tehát a mai emberben nem működő központoknak az aktivizálása. A gyakorlatok ezen kívül kimutatható fiziológiai hatással is rendelkeznek, amelyek elsősorban a gerincre, az agyidegek működésére, a belső szekréciós mirigyekre és az agyra kedvezőek, a különböző szervek vér- és oxigénellátását segítik elő.
Alapelv a "laza" gyakorlatvezetés, minden erőlködés és erőltetés elkerülése. Minden ászanának van helyettesítő gyakorlata is. Az embernek meg kellene találnia a saját ászanáit. Emellett általában az tapasztalható, hogy a rövid ideig kitartott testhelyzeteknek tónus-, feszültség-, aktivitásnövelő hatásuk van, míg a hosszú ideig végzett gyakorlatok lazítanak, a nyugalom, az elmélyedés, a befelé fordulás irányába vezetnek.

4. A lélegzés jógája (Pránajáma)
Az életerőközpontok aktivizálásának, az életerő (prána) közöttük meginduló áramoltatásának másik alapvető gyakorlatfajtája. Ismeretesek bizonyos "taszító légzések", amelyek a légutakat teszik szabaddá a "valódi" légzőgyakorlatok számára. Ez utóbbiak lényege a lélegzés folyamatának ritmusos megnyújtása - belégzés - a lélegzet visszatartása - kilégzés - és a lélegzés folyamatának koncentrált gondolati követése.
Tágabb értelemben formálja az egyén viszonyát a világhoz: felveszek erőket és hatásokat magamba (belégzés) - felhasználom azokat, átalakítom saját magam építése érdekében (visszatartás) - s ami ebből keletkezett, visszaadom a világnak (kilégzés). Oxigént használok fel, amit más lények termeltek, és széndioxidot és vízgőzt adok vissza, amit más lények (növények) használnak fel megint. A kozmosz életében való biológiai szellemi részvételről van tehát szó.
Az ászana- és a pránajáma - gyakorlatokat együttesen Hatha - jógának is nevezik.

5. Az érzékelés jógája (Pratjihara)
Az emberre állandóan különféle ingerek záporoznak a világból. Az ember - ennek megfelelően - hol ide, hol oda kapkodja a fejét. A jóga azt akarja elérni, hogy az ember tudatosan és akaratlagosan képes legyen egy számára fontos érzéki benyomást megőrizni, és nem hagyja magát attól eltéríteni más hatások által. Tulajdonképpen az elmélyülés kezdeteiről van szó. Másképpen a figyelem jógájának is nevezhetnénk. A pontos észrevevéshez idő és nyugalom kell. Azt akarja elérni, hogy az ember ne csak nézzen, hanem lásson is, vegye észre azokat a mély információkat, amelyeket néha a legapróbb jelek hordoznak.

6. A koncentráció jógája (Dharana)
Amikor a jógázó ura lett érzékelésének és figyelmének, képessé kell tennie magát arra, hogy adott időtartamra el tudjon fordulni az érzéki benyomásoktól, tehát időlegesen "elzárja" érzékszerveit, szüneteltesse működésüket. Ebben az állapotban gondolati aktivitása a képzeteire összpontosul. Már nem a dolgokra figyel, hanem a dolgok képzeteire, amelyek benne életre keltek. Másképpen az emlékezés jógájának is nevezhetjük.
A képzetekre való elmélyült koncentráció természetesen gondolkodási folyamat is. A jelenség körülbelül megfelel annak, amit a keresztények lelkigyakorlatoknak vagy a görög filozófusok kontemplációnak neveznek. Lényeges eleme a képzetek és a valóság időszakos összevetése s e korrekció alapján az újbóli elmélyedés.

7. A meditáció jógája (Dhijana)
A meditáció ebben az értelmezésben elvont szellemi tartalmaknak való önátadást jelent. Már nem gondolkozás, hanem átélés. Legtöbbször valamilyen érzelmi, eszmei vagy erkölcsi igazságot, fontos ismeretet kifejező tartalomról van szó. A cél az, hogy időlegesen csak a meditáció tárgya töltse ki az egész pszichikumot, ne jelenjenek meg ezen kívül álló, vele összefüggésben nem levő érzelmek, asszociációk, gondolatok.

8. A kiüresedés jógája (Szamadhi)
Rendkívül nehezen elérhető állapot. Azt jelenti, hogy időlegesen eltűnik az emberből minden pszichés tartalom - nem alvásról van szó! -, nem érzékel, nem érez, nem emlékezik, nem gondolkozik. Úgy létezik, mint egy "üres edény", amelyik bármilyen tartalom befogadására kész, ami belehullik. Az Én, a személyiség ideiglenes háttérbe szorításáról, megszűnéséről van szó. Ennyiben hasonlít a halál állapotához. A jóga szerint ekkor nyílik lehetőség egészen mély szellemi megismerésekre. Ez a helyzet alázatot is reprezentál, el kell fogadni azt is, ha az üresség üresség marad.
A keresztény ezoterikában valami hasonlót neveztek extatikus állapotnak, de használták a fogalmat még régebbi szellemi irányzatok is. A babiloni - káldeus kultúra Marduk imája Weöres Sándor szerint így hangzott:

Először a partok tűnnek el,
azután minden sziget és zátony.
Aztán a víz, aztán a fény, aztán a sötétség.
Végül semmi sem marad.
Ott megtörténik felszabadulásunk.
Mert szent és örök az Üresség
s az emberben fészkel,
s az Ürességben fészkel az ember.

Néhány jó tanács:
1. A jógagyakorlatokat jobb nem elkezdeni, mint abbahagyni. (Egyébként mindenre vonatkozik.)
2. Mindenkinek meg kell találnia a saját jógáját.
3. A valódi Mester sohasem keres tanítványokat. Mindig a tanítvány keresi meg Mesterét.
4. A tanítvány hűtlen lehet a Mesterhez, de a Mester sohasem lehet hűtlen a tanítványhoz. A Mester hűségének legbiztosabb jele, ha a tanítvány szabad marad, nem függ a Mesterétől.
5. Az iskolázás útját közösen meg lehet tanulni. Megismerésekhez, megértésekhez jutni csak egyedül lehet.
És ez már a legintimebb magánügy. Abba a szférába tartozik, amiről Hamlet azt mondja: "A többi néma csend..."

A BUDDHIZMUS JÓGÁJA

Bár Buddha annak idején letért mind a Szankhija, mind a jóga útjáról, e tanítások számos elemét felhasználta saját bölcseleti rendszerében. A jóga különben sem vallás, egyrészt tehát önmagában is gyakorolható, másrészt "beépülhet" bármilyen világfelfogás testi és lelki "karbantartási" gyakorlatai közé. Buddha egyedül a testi leromlást előidéző öngyötrő aszkézisre mondott határozottan nemet. Valószínűleg a saját bőrén tapasztalta, hogy a testi tönkremenés megtépázza a lelket is. Az aszkézis helyére a mértéktartást állította. Létezik tehát buddhista jóga is. Lélektani játékaink során sehol sem foglalkoztunk a jógagyakorlatok részletes "technikai leírásával és elemzésével. A tankönyvszagúság veszélyeit elkerülendő most éppen csak rápillantunk a buddhizmus jógájának építkezésére, ezen belül is természetesen csak az alapokra.
Buddha első követelése az volt, hogy tanítványainak tisztességes embereknek kell lenniük. (Tulajdonképpen már ez a követelmény megválthatná a világot, a többit akár el is hagyhatjuk.) A tisztesség - ha úgy tetszik, az erkölcsösség - az egyszerű mezei buddhistától azt követelte, hogy ne pusztítson el életet; ne hazudjon, ne zsákmányolja el mások tárgyi vagy szellemi tulajdonát, tartson mértéket, és ne legyen kártékony a szexualitásban; s végül, ne avatkozzon be művileg saját lelki-szellemi életébe izgató- vagy kábítószerek alkalmazásával. A szerzetesek életét ezen túl a teljes nemi absztinencia; bizonyos étkezési korlátozások; többfajta szórakozás, cicomázás, hivalkodás tilalma; valamint az anyagi javak halmozásának megtiltása szigorította.
Ezután következett annak az elérése, hogy a tanítvány ne váljon az érzéki benyomások rabjává, beleértve a látás, a hallás, az ízlelés, a szaglás, a tapintás útján szerzett élményeket és az ezekről való képzelgést.
Az emberi természet ismeretében a Megvilágosodott szükségesnek látta külön hangsúlyozni a mértékletes evést. Azt szerette volna elérni, hogy a tanítványok ne az élvezetért, hanem a test egészségben tartásáért táplálkozzanak. Az elhízás, a zsír és a hús elburjánzása a test eluralkodását jelenti a szellem felett. Állítólag Buddha pocakos ábrázolása sem arról beszél, hogy a Mester kövér volt, hanem a sanyargató aszkézissel való szembenállásának szimbóluma.
Ezután következne mindenféle testi és lelki diszharmónia kiküszöbölése. Az embernek éppúgy rendben kell tartania emésztését, mint az érzelmi háztartását, indulati életét, kapcsolatait, becsvágyát.
Kiemelkedően fontos az összeszedettség követelménye. Azt fejezi ki, hogy bármit csináljon is az ember - beleértve legegyszerűbb mindennapi teendőit -, bármilyen kritikus helyzetben tevékenykedjen is, mindig legyen éber a figyelme, működjék az önkontrollja, vagyis tudja, hogy éppen mit tesz.
Ezek után a tanítvány kereshet egy nyugodt zugot magának, ahol elkezdheti meditatív elmélkedéseit. (Vajon hány születés és halál kell ahhoz, amíg ide elérkezik?)
Az erkölcsi-szellemi fejlődés eme szintje nélkül tulajdonképpen fölösleges is hozzáfogni a meditációt előkészítő gyakorlatokhoz:

1. Nyugodtan kell ülni, a saját legkényelmesebb ülésben. Mégis jó, ha ez keresztbe vetett lábbal történik. Koncentráció esetén a testtartás egyenes, meditáció esetén előregörnyedt. A közvetlen fiziológiai, vegetatív hatás szempontjából, ha valaki fáradékonyságát, aluszékonyságát akarja megszüntetni, egyenesen üljön; ha az álmatlanságtól, izgatottságtól, feszültségektől akar megszabadulni, görnyedjen előre.

2. Behunyt szemmel, lassan, folyamatosán, ritmusosan lélegezzen. Koncentráljon az orrnyílásokra.

3. Most a lélegzések során képzeletben fel kell idézni a mellkas, a rekeszizmok, a has ritmikus mozgását, tágulását és összehúzódását.

4. Ezután a levegő útjára koncentráljon a ki- és belégzések alatt. A lélegzés kezdetére, folyamatára és végére. 10-10 légzésnél ne végezzünk többet.

5. Behunyt szemmel úgynevezett gondolati masszázst végezzünk. Elindul a nyaktól, érinti a vállakat, a karokat, a kezeket, a mellkast, a hátat, a derekat, majd a comb, a térd és a láb következik.

6. Mély belégzés után hangosan zengesse az OM-ot, míg a hang hosszan és zümmögve elhal. Az OM tulajdonképpen AUM-ként hangzik, ahol az A az éber tudati állapotot, az U az álomtudatot, az M a mélyalvás tudatállapotát reprezentálja.

7. Ezután az OM némává válik, már csak az ember lelkében zeng.

8. Ez a belső OM elvezethet az érzelmi és gondolati kiüresedéshez. Ez már a meditáció küszöbe. Addig marad ebben a helyzetben az ember, amíg be nem tör az első gondolat vagy érzés. Azt jól szemügyre veszi, majd befejezi a gyakorlatot. Az OM-gyakorlatokat legfeljebb háromszor érdemes megismételni egy ülésben.

Amint látjuk, minden út a belső kiüresedés Rómájába vezet.
Mógallána, aki eredetileg matematikus volt, majd Buddhához csatlakozva egyik legkiemelkedőbb tanítványa lett (míg a titthahívők agyon nem verték), elgondolkozva a Tanításon, azt kérdezte: "Hogyan lehetséges az, hogy adva van a megvilágosodáshoz vezető út, van tanító is, vannak tanítványok is, akik ezen az úton akarnak járni, s a legtöbben mégsem érik el a célt?"
Mire Buddha: "Két ember fordul hozzád, hogy mondd el nékik, hogyan lehet eljutni Rádzsagáha városába. Részletesen elmondod nekik az útirányt, a kanyarodásokat, a kereszteződéseket, arról is felvilágosítod őket, hogy milyen veszélyeket kell elkerülniük. Az egyik ember betartja az utasítást, és sikeresen eljut Rádzsagáhába. A másik nem tartja be az utasításokat, és eltéved. Hogyan lehetséges ez?"
Mógallána (megtörten): "Éppígy bajlódok én is, uram, Gótáma. Számtantanár vagyok én, uram, Gótáma."
Igen, könnyen eltéved az ember, még ha számtantanár is.

vissza